Apple dokkoló, óvodai fejlesztőprogram és vegán smartfood az iPonNovation győztesei között

forrás: Prím Online, 2021. szeptember 25. 14:07

Közel száz izgalmas startup mérette meg magát a regionális szinten is különlegesnek számító iPonNovation versenyén, melynek eredményhirdetésére szerda este került sor. A hagyományteremtő program döntőjébe hat vállalkozást válogatott be a szakmai zsűri, a végső döntést pedig közösen hozta meg velük az iPon és a HRP. A program szakmai irányítását Kovács Péter vezetésével az XO.company vállalta.

A HUB 55 Cafe & Bar adott otthont az iPonNovation záróeseményének, ahová a versenyző csapatok mellett a startup szcéna prominens alakjai (befektetők, cégvezetők és már befutott startupperek) vettek részt. A szervezők a XaB és barátai Podcast ötletgazdáját, Magyarország Clubhouse pápáját kérték fel műsorvezetőnek. A döntősök képviselői mind színpadra álltak, és röviden bemutatták a vállalkozásukat.

 

Az iPonNovation harmadik helyét az AllRYS zsebelte be, ők egy vegán rizskészítmény piaci bevezetésén dolgoznak, melyet elsősorban sportolók számára fejlesztettek ki az energiazselék természetes alternatívájaként. A csapat a mesterséges alapanyagokat mellőző megoldásban látja a jövőt és a nemzetközi piac meghódítását tűzte zászlajára a rizsalapú smartfooddal. A döntőbe jutott csapatok közül ez volt az egyetlen, amelyik élelmezési projekttel indult.

 

 

A második helyezett a DIOO (Digitális Okosjáték Óvodásoknak) projekt lett. A játékos iskolaérettséget vizsgáló és felkészítő rendszer (hardver és szoftver) 16 létfontosságú képesség területén segít a gyerekeknek 2500 különböző játékkal, felhasználóbarát, érintőkijelzős formában. A csapat célja, hogy egyénre szabottan, a kicsik igényeire szabottan készítse fel a gyerekeket az iskolára, és felfedje a gyerekek rejtett képességeit. A DIOO egyik fontos célja, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeknek is esélyt adjon a felzárkózásra.

 

Az első helyet a DoBox szerezte meg. A vezeték nélküli, hordozható dokkoló állomásokat megtervező és gyártó csapat az Apple eszközeire koncentrál, ezekkel könnyíti meg a munkát. A DoBox használatával vezetékes egérrel és billentyűzettel is irányíthatóvá válnak az iPhone-ok és iPad-ek, a DoBox Pro pedig ennél is tovább megy: billentyűzetet, trackpad-et, számos csatlakozót és bővíthető tárhelyet kínál az iPad használóknak, hogy minden szempontból felvehessék a versenyt a laptopot használókkal. Hagymási Balázs, az iPon kommunikációs vezetője úgy fogalmazott: „A DoBox a kis- és nagykereskedelmi piacon, tehát az iPon és a HRP számára is ideális jelölt a nemzetközi piacralépéshez. Izgatottan várjuk a közös munkát.”

 

A három dobogós helyezett mellett a többi döntőbe jutott csapattal is folynak az egyeztetések a jövővel kapcsolatban, az iPonNovation stábja ugyanis úgy ítélte meg, hogy ők is megérdemlik a támogatást, így a kezüket nem engedik el segítség nélkül.

 

Az iPonNovation különlegességét az adja, hogy a nyertesektől sem üzletrészt, sem kizárólagosságot nem vár el, a célja a startupok támogatása a függetlenség megtartása mellett. A nyeremények sem egyszerűen pénzt takarnak, hanem a termékek belistázása mellett professzionális piackutatást, sales és marketing workshopokat, termékbemutató videók készítését, logisztikai és raktározási támogatást, árazási és promóciós tanácsadást, illetve online marketing kampány lebonyolítását.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09