Az esélyegyenlőségre hívja fel a figyelmet a Continental és a SUHANJ! Alapítvány együttműködése

forrás: Prím Online, 2021. október 7. 12:41

Az esélyegyenlőség fontosságának hangsúlyozása és a munkatársak egészséges életmódjának támogatása céljából a Continental együttműködik a SUHANJ! Alapítvánnyal. A közösségek aktív tagjaként, ahol élünk és működünk, elkötelezettek vagyunk amellett, hogy üzleti tevékenységünkön túl pozitív hatást gyakoroljunk a társadalomra. A partnerség a SUHANJ! alapítvánnyal támogatja a fenntarthatósági törekvéseink megvalósítását a sokszínűség erősítésén keresztül. 

Az idén 150. évfordulóját ünneplő mobilitási szakértő vállalatunk elkötelezett, hogy mozgásukban akadályozott embertársainkat is mozgásba hozza. A SUHANJ! Alapítvány 2010 óta osztja meg a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő társaival, munkájuk támogatásához pedig most a Continental is csatlakozott. „Vállalatunk alapértékei közé tartozik a versenyszellem és az egymásért dolgozás is, emellett pedig kiemelt szerepe van cégünknél a diverzitásnak, azon belül az esélyegyenlőség biztosításának. A hazai vállalataink helyi társadalmi felelősségvállalása mellett munkatársainknak az egyik igénye, hogy országosan is megmutassuk az elkötelezettségünket és szerepvállalásunkat társadalmilag is értékes ügyekben. Nagy örömünkre szolgál, hogy a SUHANJ! Alapítvány küldetésének és munkájának részesei lehetünk.” - mondta el Hornyacsek Zoltán, a Continental országos kommunikációs vezetője.

 

 

A SUHANJ! Alapítvány elkötelezett önkéntesek és amatőr sportolók közösségéből álló mozgalom. Rendszeres sportprogramokat szervez látás- és mozgássérült, valamint értelmileg akadályozott emberek számára. „Nagy örömmel vettük a Continental megkeresését és a támogatásukat, az pedig mindig lelkesít minket, ha az adományon kívül egy cég munkatársai személyesen is részesei lesznek a SUHANJ! egy-egy eseményének. Nem véletlenül, hiszen egyik fő tevékenységünk a szemléletformálás, és hogy közösen mutassuk meg: a mozgás öröme mindenkié.” - mondta el Gusztos Péter, a SUHANJ! Alapítvány társalapítója és kuratóriumi elnöke.   

 

„Különösen erős elkötelezettség hívta életre az együttműködést, hiszen a munkatársaink kifejezett javaslatára és kérésére kezdeményeztük a közös munkát. Felelős munkáltatóként elengedhetetlennek tartjuk, hogy minél nagyobb hangsúlyt fektessünk a diverzitás és esélyegyenlőség megvalósítására. Meggyőződésünk, hogy csak egészséges és sokszínű környezetben lehet értéket teremteni.” – tette hozzá Hornyacsek Zoltán. 

 

A cél nem csupán az alapítvány anyagi támogatása, hanem munkatársaink közvetlen ösztönzése a rendszeres testmozgásra az egészséges életmód jegyében.  Az együttműködés részeként a heti rendszerességű közösségi edzéseken épek és fogyatékkal élők együtt futhatnak, kerékpározhatnak vagy éppen úszhatnak.

 

 

Sokszínűségünkben az erőnk

Kor, nem, nemzetiség, származás, vallás és világnézet, szexuális orientáció, fogyatékosságok – a köztünk lévő különbségek tesznek bennünket emberré. Általuk számos különféle képességgel és tapasztalattal, erősséggel és tehetséggel gazdagodunk. A Continentalnál ez a sokféle tulajdonság táplálja a növekedés motorját, és ez adja nekünk a szükséges hajtóerőt az úttörő ötletek, innovatív termékek és új üzleti modellek kidolgozásához.

 

 

„Mobilitás. Már 150 éve dobog a szívünk érte.”

2021 különleges év a Continental számára: társaságunk október 8-án ünnepli 150. születésnapjának évfordulóját. A Continental történetét nagy sikerek és nem kevésbé nagy kihívások formálták. Mindkettő hozzájárult ahhoz, hogy azzá váljunk, akik ma vagyunk - vezető nemzetközi technológiai vállalat. 

 

A Continental 150 éves évfordulóját világszerte 2021. október 1-8. közötti időszakban, az úgynevezett jubileumi héten ünnepli, mely keretében örömmel jelentjük be magyarországi munkatársainknak a SUHANJ! Alapítvánnyal közös együttműködést és az ennek köszönhetően megnyíló sportolási és társadalmi szerepvállalási lehetőségeket, melyek minden munkavállaló számára nyitottak.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Sony 4 győzelmet ünnepel a 2024-es TIPA Awardson

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 13:14

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50