Process Solutions: a járvány plusz feladatokat ad a könyvelő szakmának

forrás: Prím Online, 2021. október 14. 10:02

A Process Solutions (PS) évek óta hazánk egyik vezető számviteli-, adózási- és bérszámfejtési szolgáltatásokat nyújtó vállalata, amely szakértelmének elismeréseként idén 15. alkalommal került első helyre a Budapest Business Journal Book of Lists kiadványában. A vállalat közelmúltbeli tapasztalatai alapján Babos János, a PS ügyvezető igazgatója összegezte a 2020-as és 2021-es év legmeghatározóbb szakmai történéseit, és arról is beszélt, hogy várakozásai szerint melyik területek kerülhetnek fókuszba a közeljövőben a könyvelő szakmában.

A tavalyi és az idei év számos kihívással szembesítette a kiszervezett üzleti szolgáltatásokkal (BPO) foglalkozó vállalatokat, azonban 2022 is igazán rendhagyó esztendőnek ígérkezik. Babos János ügyvezető igazgató elmondása szerint 2020 elején a gyors digitális átállás volt a meghatározó a vállalat életében, ami azonnali beruházásokat eredményezett elsősorban technológiai területen. 

 

„Az első hullám idején nagyon sok energiát fektettünk a vállalati élet újratervezésébe, hogy a megváltozott körülmények között is minden a legbiztonságosabban és leghatékonyabban működjön. Bár vállalatunknál alig-alig voltak igazolt fertőzöttek, mégis minden szükséges intézkedést megtettünk, gyakran ezek szigorúbbak voltak, mint az állami szektorban. A PS az első hullám idején teljes home office-ra állt át” – mondta el Babos János.

 

Az első korlátozó intézkedések feloldása után 2020. július 1-jével indult újra az élet a PS-ben, de ez csak néhány hónapig tartott, mivel később jöttek az újabb korlátozások. „A nyár folyamán újra terveztük a költségvetést, döntéseket hoztunk a szigorúbb távolságtartásról, a munkavállalók otthoni munkavégzésre is kaptak lehetőséget, ekkor még 3 napban limitálva. Az újabb korlátozások miatt ősztől újra biztosítottuk az otthoni munkavégzés lehetőségét, illetve bevezettük az A és B hetes munkarendet és támogattuk a dolgozói parkolást. A meetingeket max. 2-3 főben limitáltuk, vállalati rendezvényeket, offline képzéseket nem tartottunk."

 

Babos János ügyvezető igazgató

 

Az ügyvezető igazgató szerint a piacot tekintve az látszik, hogy vegyesen érintettetek a különböző iparágak és szolgáltatási területek. A bérszámfejtési tevékenységünk során egyértelműen láthatóvá váltak azok a szegmensek, amelyeket kifejezetten érintett a válságból adódó létszámleépítés. Mindemellett sok újfajta feladat is adódott: újratervezések, kedvezmények, támogatások elszámolása vagy előrehozott cafetéria kifizetés is előfordult – ez mind plusz munkát és extra feladatokat jelentett a szakma számára. „Az ügyfélkörünkben azt láttuk, hogy a filmes szakma, a vendéglátás és a turizmus voltak a leginkább érintett területek. A pozitív hatások között meg kell említenünk az információmenedzsment területének fejlődését. Sok dolgot sikerült megugrani a digitalizációban, korábban sok volt a “részben digitális” megoldás, és azt látjuk, hogy a törvénykezés mára kezdi megteremteni a kialakult helyzetnek megfelelő módszereket.”

 

Babos János szerint - bár jelenleg a negyedik hullámban vagyunk - kulcsfontosságú, hogy ebben a bizonytalan helyzetben is megőrizzük az eddig kialakított digitális folyamatoknak köszönhető hatékonyabb munkavégzést. „A gazdaság mind magyarországi, mind európai szinten kezd magára találni, és pozitív GDP adatok érkeznek, a gazdasági szereplők pedig nagy várakozásokkal tekintenek a jövőbe. Ezt azonban munkaszervezési oldalról csak úgy lehet majd kiszolgálni, ha megőrizzük, alkalmazzuk és továbbfejlesztjük azokat a jó gyakorlatokat, amelyeket a járvány előző hullámai alatt alakítottunk ki.”

 

A járvány következtében a legtöbb szervezet jelentősen nagyobb rugalmasságot fejlesztett ki a munkaszervezés területén, azonban számos – korábban ismeretlen – kihívással is találkoztak cégek. „Jelenleg azt a helyzetet látjuk, hogy teljesen megváltoztak a dolgozói elvárások. A munkavállalók jelentősen nagyobb rugalmasságot várnak a munkáltatóktól, mint a járvány előtt, azonban a jelen bizonytalanságnak köszönhetően sok esetben a menedzsment számára sem egyértelmű, hogy mi az optimális megoldás a hatékony munkavégzés elősegítésére. További kihívást jelent munkáltatói- és munkavállalói oldalról egyaránt egy új csapat építése a digitális térben, valamint az új munkatársak karrierútja és fejlesztése” – mondta az ügyvezető.

 

A BPO piac növekedésének hajtómotorja, hogy a vállalkozások körében a jobb eredmények reményében nő az üzleti folyamatok kiszervezésére való igény, illetve, hogy a technológiai környezet fejlődésének is kedvező hatásai vannak az iparágra nézve. Az olyan területek technológiai fejlődése, mint például a folyamatautomatizálás, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, ugyancsak kedvező hatással vannak a piac jövőbeli növekedési kilátásaira.

Kulcsszavak: Process Solutions

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05