A kollégák egyik fele otthon ül, a másik az irodában – mit kezdhet ezzel a cég?

forrás: Prím Online, 2021. október 20. 20:14

A világjárvány természetessé tette a munkahelyeken azt, ami azelőtt ritkán fordult elő: a csapat egyik fele otthonról dolgozik, a másik az irodából. Ez az úgynevezett hibrid munkavégzés teljesen új kihívás a cégeknek. Akár külső segítségre is szüksége lehet a vezetőknek, hogy a vállalat alkalmazkodni tudjon az új helyzethez.

Az egyetemi képzéseken ma már egyre több a csoportmunka, de egy-egy munkahelyen összességében még mindig többségében vannak az idősebb generációk tagjai, akik nem ebben a tanulási közegben szocializálódtak, és már a munka során sajátították el azt, hogyan kell csapatban dolgozni. A világjárvány ezt a helyzetet csak rontotta: most sokkal több figyelmet kell fordítani arra, hogy a csapatok jól tudjanak együtt dolgozni.

 

Nehezebben megy az online csoportmunka

A hibrid munkavégzés több aspektusa is nehezíti az együttműködést. A munkavállalók időben aszinkronban vannak: az otthon dolgozók nem mindig tartják a megszokott munkaidőt, így lehet, hogy valaki este dolgozik, míg más reggel. Emellett – legalább részben – eltűntek az informális csatornák: az ötletek nem a folyosói beszélgetések során merülnek fel, a problémák pedig nem a kávégép mellett oldódnak meg.

 

„Csoportban dolgozni teljesen más, mint egyedül vagy párosával, és ez az online térre is igaz – mondja Sándor Jenő, a Budapesti Metropolitan Egyetem business és team coach képzésének szakvezetője. – A világjárvány teljesen átírta a munkahelyi csoportdinamika szabályait, hiszen a digitális felületeken teljesen másképp működik a szemkontaktus és a testbeszéd – ha egyáltalán be vannak kapcsolva a kamerák –, és ennek hiányában a meetingek sok esetben lassabbak és döcögősebbek. Míg az egyéni munka sokszor gyorsabban zajlik home office-ban, a csoportmunkát máshogy kell kezelnie a vezetőknek az online vagy hibrid munkavégzés esetén, mint ahogy azt korábban az irodában tették.”  

 

 

Online és offline is jelen leszünk

Sok cég is felismerte a hibrid munkavégzés tagadhatatlan előnyeit, - a mobilitást, a rugalmas munkavégzést, az összetettebb feladatokban való nyugodt elmélyülés lehetőségét - így várhatóan hosszú távon is velünk marad ez a munkavégzési forma. Éppen ezért érdemes kétféle csoportmunka-metódusra készülnünk a következő években: fel kell vérteznünk magunkat egy online és egy offline kommunikációs eszköztárral is, hiszen a különböző helyzetekben eltérő módszerek vezetnek majd sikerre.

 

A hibrid munkavégzésben a felsőoktatásban általában megszerezhető skilleken túl olyan készségek is szükségessé válnak, mint a kamerán keresztüli meggyőzés vagy a digitális csapatmunka – mondta Papp-Váry Árpád, a Metropolitan Egyetem Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Karának dékánja. – A Metropolitan Egyetemen ezért a kommunikáció, az érzelmi intelligencia vagy a konfliktuskezelés mellett a digitális készségekkel is foglalkozunk, hogy a pályakezdők már úgy lépjenek a munkaerőpiacra, hogy tisztában vannak a különböző felületeken alkalmazható eltérő kommunikációs módszerekkel.”

 

Külső segítségre is szükség lehet

A hibrid munkavégzés olyan változást idézhet elő egy korábban gördülékenyen működő vállalat életében, ami lassan, de biztosan ronthatja a csoport teljesítményét. Ennek megelőzésében vagy megoldásában segíthet egy team coach, akinek a feladata az, hogy az adott csoport tudatossága javuljon és elérje azt az optimumot, ahogyan a legjobban tud működni. Ehhez tisztában kell legyen azzal, mi miért és hogyan zajlik a közös munka során. A jellemzően hónapokon át tartó, néhány hetente lefolytatott beszélgetések nyomán kirajzolódnak az együttműködés kérdéses, illetve jól működő területei, miközben a coaching folyamat az egyének soft skilljeit is támogatja, fejleszti.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Sony 4 győzelmet ünnepel a 2024-es TIPA Awardson

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 13:14

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50