1,2 milliárd forint jogdíjat fizet az EJI

forrás: Prím Online, 2021. október 21. 09:47

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) 1,2 milliárd forint jogdíjat fizet ki több mint 75 ezer magyar és külföldi előadóművésznek. A most lezárt audiovizuális nagyfelosztás eredményeként a legmagasabb jogdíj tizenegymillió forint, a tíz legmagasabb jogdíjban részesülő előadóművész együttesen 71 millió forintot kap műsoraik 2020-as felhasználása után.

 

Televíziós ismétlések: szinte kizárólag magyar előadóknak fizetnek ki közel 600 millió forintot

A jogdíjak 6676 különböző, tavaly ismételt műsor adatai alapján kerültek felosztásra. Az említett műsorok összesen 520 ezer percen keresztül, vagyis épp egy éven át voltak láthatóak a televízió képernyőkön.

 

A tárgyévben a jogdíjfelosztás eredményeként 65 előadó jogdíja haladta meg az egymillió forintot, és további közel 1000 előadó kapott 100 000 forintnál is magasabb jogdíjat. A legmagasabb jogdíj meghaladja a 10,5 millió forintot. A jogdíjban részesülő előadók több mint 90 százaléka magyarországi állandó lakóhellyel rendelkezik. 

 

650 millió forint jogdíj a televízióban sugárzott filmek és szinkronok után

Az EJI több mint négymillió percnyi film-adatot dolgozott fel, amelynek eredményeként több mint ezerhatszáz olyan előadóművész is részesült a jogdíjból, akik a filmek magyar nyelvű szinkronos változatának létrehozásában közreműködtek. A felosztás eredményeként harminc előadó jogdíja haladta meg az egymillió forintot, további hatszáz színész jogdíja pedig a 100 000 forintot.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09