Nyílt Nap az ELTE Informatikai Karán

forrás: Prím Online, 2021. november 21. 09:39

Az ELTE Informatikai Kara idén online formában rendezi meg felvételi nyílt napját november 26-án, ahol minden eddiginél több programmal várják a pályaválasztás, felvételi előtt álló diákokat.

A rendezvényen szó lesz többek között az ember - gép együttműködéséről, a járművekre rögzített érzékelőkről, drónokról, robotokról, statikus szoftver analízisről, érdekes adatbázisokról, a HW heterogenitás előretöréséről. Kiderül, hogy elveszi-e a munkánkat a mesterséges intelligencia, hogy a kvantumszámítógépek már a spájzban vannak, mi mindenre jó a mobilunk, hogyan lehet gyorsan frissíthető appot készíteni. 

 

Ízelítőt adunk a Karon folyó kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységekről és az azokba való hallgatói bekapcsolódás módjairól. Az érdeklődök  hasznos információkhoz juthatnak a választható képzésekről, a kollégiumi és ösztöndíj-, valamint a nemzetközi lehetőségekről is. Megismerkedhetnek az oktatókkal, érdekes előadásokon vehetnek részt, illetve bepillanthatnak a hallgatói élet kulisszái mögé.

 

 

A rendezvényen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, a részletes program és a regisztráció az alábbi linken érhető el: https://www.inf.elte.hu/iknyiltnap

 

A résztvevők között kisorsolásra kerül egy E-TWOW Booster elektromos roller, amelyet a termék magyarországi disztribútora ajánlott fel.

 

Időpont: 2021, november 26. (péntek)  15:00 óra

Helyszín: Online

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05