K&H: hogyan állnak az adatokhoz a magyar cégek

forrás: Prím Online, 2021. december 12. 14:39

Az adat világdevizává kezd válni, de sok cég még nem igazán foglalkozik vele - többek között ez derül ki a K&H jövőkutatásból és a K&H innovációs indexből. Bár a magyar vállalkozások körében 18-ról 26 százalékra nőtt azoknak az aránya, amelyek az okoseszközökből, szenzorokból származó adatokat felhasználják, a geolokációs és közösségi média-adatokkal mindössze 10-ből 1 cég foglalkozik komolyabban.

Már most is az egyik legfontosabb “gazdasági kincs” az adat, de a következő években még inkább az lesz. Az adatkezelés, adatbányászat, adatvédelem kombinációja lehet a fejlődés egyik alappillére - legyen szó kisebb vagy nagyobb vállalkozásokról, illetve teljes gazdaságokról. Másik oldalról pedig az adat kvázi “belép” a nemzetközi pénzpiacra, egyfajta devizaként kell rá tekinteni a K&H jövőkutatás szerint.

 

Adat és mesterséges intelligencia lesznek a nyerő páros

A trend világszerte, így Magyarországon is egyértelmű, azonban a mindennapokban még nem teljesen bevett szokás az adatfelhasználására épülő stratégia. A K&H innovációs index szerint az idei második negyedévben azért javult a helyzet.

 

“Bár a vállalatok jelentős része továbbra sem foglalkozik a nagy mennyiségű adatok feldolgozásából származó előnyökkel, egy részterületen, az okoseszközökből vagy szenzorokból érkező adatok feldolgozásában javult a helyzet az előző félévhez képest. Rossz ugyanakkor, hogy a cégek túlnyomó része a mesterséges intelligenciát még nem állította hadrendbe az adatkezelés terén, pedig a két technológia felerősíti egymást” - mondta Németh Balázs, a K&H innnovációs vezetője.

 

 

Sokatmondó számok

A K&H szakértője szerint a K&H innovációs index második féléves eredményei közül az adatgazdaság szempontjából a legfontosabbak a következők:

●      A vállalatok 26 százaléka foglalkozik okoseszközökből, érzékelőkből származó adatok elemzésével. Arányuk az idei első félévben 18 százalékos volt, tehát látványos a javulás, de még bőven van tér a növekedésre.

●      Bár a helymeghatározáson alapuló, azaz geolokációs adatok kezelése, felhasználása komoly lehetőséget rejt egy-egy vállalkozás számára, ám kevés vállalkozás él a lehetőséggel. A K&H innovációs index szerint a válaszadó cégek mindössze 12 százaléka lát ebben fantáziát. Ez stagnálást jelent az első félévhez képest. A többség - 85 százalék - sem most, sem a jövőben nem tervez ezzel foglalkozni.

●      Szinten maradt azoknak a cégeknek az aránya is, amelyek a közösségi média-adatokat - köztük a kommenteket - automatikusan kezelik. 10 százalékos a részesedésük a második félévben, ami lényegében megegyezik az első féléves eredménnyel.

 

A K&H szakértője szerint a vállalkozások jövőbeli fejlődéséhez szükség lenne arra, hogy változzon a szemléletmód. Az adatfelhasználást mellőző cégek ugyanis hirtelen veszíthetnek a versenyképességükből.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05