Hatalmas megtérülést hoznak a szoftverrobotok az Air France-KLM szolgáltatóközpontjának

forrás: Prím Online, 2021. december 19. 14:49

Pár év alatt a befektetett összeg több mint 800 százalékát hozták vissza az Air France-KLM budapesti szolgáltatóközpontjában bevetett szoftverrobotok, az azokat fejlesztő BCA Hungary pedig már a légitársaság hollandiai központjának is dolgozik. Az IDC elemzése szerint világszerte már most is mintegy 350 millió munkavállaló hétköznapjait tehetnék könnyebbé ezek a megoldások, átvállalva tőlük a monoton feladatok elvégzését.

Évről-évre hatékonyabb munkavégzés, illetve a költségek csökkentése – többek között ezeket az elvárásokat fogalmazta meg az Air France-KLM budapesti FSSC-jével (financial shared service center) szemben az anyavállalat. A 2003-as alapítását, és sok évnyi növekedést illetve  tradicionális folyamat optimalizációt követően, a főként globális könyvelési feladatokat ellátó, majd idővel kártyacsalás felderítéssel és megelőzéssel, valamint a visszatérítendő repülőjegyekkel is foglalkozó szolgáltató központ menedzsmentjében 2018-ban fogalmazódott meg a gondolat, hogy érdemes lenne automatizálni a rutinszerű, túl nagy hozzáadott értéket nem képviselő folyamatokat, hogy a több nyelvet is beszélő kollégák komolyabb, nagyobb szakértelmet igénylő feladatokkal foglalkozhassanak. 

 

 

A légitársaság felsővezetése is támogatta az elképzelést, így az első robot 2019 májusában kezdte meg a munkát a budapesti központban. Bár kezdetben házon belül oldották meg a feladatot, később külsős beszállítót kerestek és miután több céggel is együtt dolgoztak, végül a BCA Hungary-ben találták meg a megfelelő partnert az RPA (robotizált folyamatautomatizáció) projektjükhöz. 

 

„Az eredményeink önmagukért beszélnek. Számításaink szerint a szoftverrobotok ma már annyi feladatot végeznek el, amit 9, teljes állású munkatárs tudna ellátni napi 8 órában, hetente öt napon. De az is jól mutatja, hogy mennyire bevált ez a megoldás, hogy a robotokkal kapcsolatos összes beruházásunk nem csak megtérült, de már 820 százaléka jött vissza. A BCA-val nagyon jól tudunk együtt dolgozni, amiben meghatározó szerepet játszik, hogy elsősorban nem fejlesztői, informatikai feladatként tekintenek a szoftverrobotok alkalmazására, hanem üzleti oldalról közelítik meg a problémákat és képesek gyorsan átlátni, felmérni, hogy milyen kihívásokra kell választ találnunk, még akkor is, ha légitársaság specifikus kérdésről van szó” - mondta el Kádár Tamás, az Air France-KLM budapesti SSC-jének transzformációs és innovációs menedzsere. 

 

A robotizált folyamatautomatizálással a nagy számban ismétlődő, monoton, kevés kivételt tartalmazó, időrabló feladatoktól lehet mentesíteni a munkatársakat. A szolgáltató központban jelenleg összesen 3 szoftverrobotot használnak közel 10 folyamat automatizálására, amelyek többek között könyveléssel, bankszámlákkal, illetve visszatérítendő repülőjegyekkel kapcsolatos feladatokat látnak el. Ez egyben lehetővé teszi azt is, hogy a korábban ezekkel a folyamatokkal foglalkozó munkatársak kreatívabb, nagyobb hozzáadott értéket képviselő munkát végezzenek.

 

A budapesti SSC-nél végzett magas színvonalú munkának köszönhetően a BCA Hungary-re felfigyelt az Air France-KLM hollandiai központja is, ahol a légitársaság RPA területtel foglalkozó kiválósági központja (centre of excellence) is található. „Az Air France-KLM hollandiai csapatával 2020-ban indult az együttműködés. Kezdetben volt egy másik helyi cég is, akikkel együtt dolgoztak RPA projekteken, azonban most már mi vagyunk a fő partnerük ezen a területen. Jelenleg mind új folyamatok automatizálása, mind meglévő robotizált megoldások új funkciókkal történő bővítése vagy akár korábbiak javítása történik többek között pénzügy, kontrolling, műszaki karbantartás területeken.” - jelezte Takács István, a BCA Hungary Kft., az RPA hazai szakértőjének szenior tanácsadója és partnere.

 

Az Air France-KLM budapesti SSC-jében kezdettől fogva nyitottan fogadták a kollégák a szoftverrobotok érkezését, ráadásul most a további RPA projektek előkészítéseként a szolgáltatóközpontban dolgozók számára ötletpályázatot hirdettek, hogy milyen területen vetnék be ők a robotokat. Az ősszel indult kezdeményezése keretében már most is mintegy tucatnyi ötlet érkezett be, a legjobbakat meg is valósítják majd, az ötletgazdák pedig komoly jutalomra számíthatnak. 

 

Az előrejelzések szerint komoly felfutás előtt áll a robotizált folyamatautomatizáció (RPA), a Gartner prognózisa szerint a tavaly másfél milliárd dolláros piacon a következő néhány évben évente átlagosan jóval 10 százalék feletti bővülésre lehet számítani. Az RPA szabályalapú, sok adatot vagy tranzakciót kezelő, egyszerű döntési pontokat és kevés kivételágat tartalmazó folyamatok esetében hoz nagyon gyorsan nagyon jó eredményeket. 

 

Az IDC által, a UIPath megrendelésére készített elemzése szerint világszinten már most is több mint 350 millió – főként irodában dolgozó – munkavállaló monoton, nagy számban ismétlődő feladatait vehetnék át a szoftverrobotok, így ők nagyobb hozzáadott értéket képviselő tevékenységet végezhetnének. A kutatócég tanulmánya alapján ráadásul közülük közel 200 millióan olyan vállalatnál dolgoznak, ahol már most is adottak a technológiai feltételek ilyen megoldásokat bevezetéséhez. Ehhez képest azonban az IDC becslése szerint jelenleg mindössze 14 millióan dolgoznak olyan munkahelyen, ahol szoftverrobot is segít a feladatok elvégzésében. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05