Bővíti szigetszentmiklósi logisztikai központját a GLP

forrás: Prím Online, 2022. január 14. 11:16

Nagyszabású adásvételi megállapodást kötött Szigetszentmiklóson a GLP. Az újonnan megvásárolt 22,3 hektáros terület közvetlenül a már meglévő Sziget Logisztikai Központ mellett található, amelynek nagyobb részét már korábban bérbe vette a Fiege Csoport. Ezzel egy időben a GLP megkapta a használatba vételi engedélyt az első itteni, befejezés előtt álló épületére, a második csarnok kivitelezése pedig jelenleg is zajlik. A projekt két üteme összesen 150 ezer négyzetméternyi első osztályú raktárterületet foglal majd magában.

Kevesebb mint egy évvel az építkezés kezdete után a Sziget Logisztikai Központ első, 23 ezer négyzetméteres létesítménye megszerezte a használatba vételi engedélyt. Az épületet, annak további 22 ezer négyzetméteres bővítményével együtt már korábban bérbe adták a Fiege Csoportnak, amely vezető európai logisztikai vállalatként az ellátási láncok terén kínál hatékony megoldásokat.

 

Az érintett épület második részének átadása idén márciusra, míg a következő, különálló ingatlan befejezése szeptemberre várható. Befejezése után a Sziget Logisztikai Központ jelenlegi fázisa mintegy 70 ezer négyzetméternyi korszerű raktárterülettel bővíti az állományt.

 

 

A Sziget Logisztikai Központ a GLP első magyarországi fejlesztése, és ennek révén a cég a hazai piacra is bevezeti új tervezési koncepcióját. A GLP Design Standard egy összetett műszaki specifikáció, amely a raktárterület hatékony kihasználása és a továbbfejlesztett elrendezés mellett az energiamegtakarításból adódó jelentős költségcsökkentésre összpontosít. A megnövelt, 12 méteres szabad belmagasság hatékonyabb tárolást tesz lehetővé, a padló terhelhetőségének növelésével pedig nehéz járművek és berendezések használatára is mód nyílik.

 

A szabványban mindemellett számottevő szerepet kapnak az ESG (környezeti, társadalmi és vállalatirányítási) tényezők, elsősorban a fenntarthatóság, a szén-dioxid-kibocsátás mérséklése, a jólét és a biológiai sokféleség. E célok elérését szolgálja többek között a tökéletesített hőszigetelés, a LED világítás, az energiahatékony fűtési rendszerek, a természetes fény nagyarányú használata és az okosmérés. A létesítmények tömegközlekedéssel is egyszerűen megközelíthetők, az elektromos töltőoszlopok pedig az e-autósoknak kedveznek.

 

Kerekes István, a GLP Hungary országigazgatója elmondta: „A GLP Sziget egy kiemelkedő logisztikai fejlesztés a magyarországi piacon, amivel új mércét állítunk fel a modern raktárak számára. A GLP globális és helyi tapasztalatai egyaránt azt mutatják, hogy a fenntartható épületek létrehozása versenyelőnyt jelent; a továbbiakban is ezt az utat járva támogatjuk jelenlegi és jövőbeni ügyfeleink bővülését.”

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05