A Baker McKenzie segít a családon belüli erőszak elleni küzdelemben

forrás: Prím Online, 2022. január 21. 20:55

Nemzetközi jogösszehasonlító felületet indított a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda a családon belüli erőszak elleni küzdelemhez. A Fighting Domestic Violence elnevezésű platform célja, hogy az egyes országokban érvényben lévő törvények felmérésével és összehasonlításával világítson rá a családon belül erőszakra vonatkozó jogi keretrendszer esetleges javításra szoruló pontjaira. 

A Global Rights for Women és az Every Woman Treaty koalíció támogatásával, a Google, a Merck, a 3M, a Cummins, a HP Inc., az Accenture és a Baker McKenzie összesen több mint 500 önkéntesének közreműködésével megvalósuló projekt jelenleg az EMEA-régió (Európa, Közel-Kelet és Afrika) 85 országát fedi le, köztük Magyarországot is.  

 

A nemzetközi kezdeményezés feltárja a családon belüli erőszakkal kapcsolatos szabályozás és fellépés jogi hátterét, és országonként összesíti a releváns gyakorlati információkat. A platform létrehozásához az önkéntesek felkutatták az egyes államokban a családon belüli erőszakra vonatkozó jogszabályokat, majd értékelték a bűnüldözési gyakorlatot és a kapcsolódó szociális, áldozatvédelmi és biztonsági intézkedéseket. A kezdeményezés célja, hogy a meghatározott nemzetközi és regionális jogi normák összehasonlításával feltárják az egyes jogrendszerek a családon belüli erőszakra vonatkozó hiányosságait. Ezzel a nemzetközi szervezetek (ENSZ, Európai Bizottság), a nemzeti jogalkotó és jogalkalmazó szervek, valamint az áldozatsegítő civil szervezetek munkáját, jövőbeli intézkedéseit és kampányait támogatják. 

 

 

A projekt következő fázisában a résztvevő önkéntesek együttműködnek a családon belüli erőszak témakörével foglalkozó szakemberekkel annak érdekében, hogy minél részletesebben megismerhessék az igényeiket. Mindezek alapján továbbfejleszthető a platform és a közzétett tartalmak a lehető leghatékonyabban támogathatják a szakembereket mindennapi munkájuk során.  

 

A hazánkban idén 35 éve jelen lévő Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda már régóta foglalkozik a családon belüli erőszak kérdésével, valamint egyéb társadalmi problémákkal. Ehhez kapcsolódó munkája elismeréseként 2016-ban megkapta a társadalmi ügyek jogi vonatkozásaira fókuszáló nemzetközi szervezet, a PILnet magyarországi Év Pro Bono Ügyvédi Irodája díját. 

 

„A Baker McKenzie-nél fontosnak tartjuk, hogy a magunk eszközeivel támogassuk a családon belüli erőszak áldozatait Magyarországon is – mondta Dr. Lendvai Zsófia, a Baker McKenzie ügyvédje. – Pro bono munkával jelenleg is segítjük a területen jelentős feladatot végző Hintalovon Gyermekjogi Alapítványt."

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09