Száz laptopot gyűjtenek össze rászorulóknak

forrás: Prím Online, 2022. február 1. 09:50

Egy rendkívüli együttműködés keretében három hazai, konkurens cég fogott össze, hogy segítsenek a rászorulóknak. A támogatás mellett kiemelt céljuk felhívni a figyelmet arra, hogy a laptopok és műszaki cikkek felújításával milyen nagy mértékben hozzájárulhatunk a fenntarthatósághoz. A Mátrix Közhasznú Alapítvány segítségével a notebook-alkatresz.hu, a Laptophardware.hu és a Laptopszaki.hu száz működőképes laptopot szeretne összegyűjteni.

Ebben az esetben is igaz, hogy ami az egyik embernek már szemét – de legalábbis felesleges használati tárgy –, az a másiknak még nagyon is értékes eszköz lehet. Ez a gondolat hívta életre a kezdeményezést, amely során a konkurens cégek célja, hogy együttműködjenek nem is egy, hanem több jó ügy érdekében. „Számunkra fontos a segítség mellett, hogy mindenki jól járjon, mindig a win-win helyzeteket keressük, ez pedig egy igazán jó lehetőség most erre. Az adományozók úgy adhatják oda azokat a gépeket, amikre már nincs szükségük, hogy másokat segítenek vele, mi pedig új életet adunk nekik és eljuttathatjuk olyan embereknek, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy laptopot vásároljanak” – hívta fel a figyelmet Malatidesz Zsolt, a Laptopszaki.hu ügyvezető igazgatója.  

 

 

A fenntarthatóság fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni, azonban sokszor nehezen vesszük észre, hogy melyek azok a lépések, amiket a mindennapokban megtehetnénk a környezetünkért. A Laptophardware.hu évek óta arra törekszik, hogy megmutassa ügyfeleinek, hogy a felújított laptopok legalább olyan jók lehetnek, mint az újak, ráadásul sokkal inkább kímélik a pénztárcánkat, arról nem is beszélve, hogy jelen kezdeményezésnek hála mások életét is egyszerűbbé tehetjük a segítségükkel. „Egyre több ember szokott arról nyilatkozni, hogy fontos számára, hogy környezettudatos döntéseket hozzon, azonban gyakran felmerül a kérdés, hogy mégis mi, az, amit megtehet egyéni szinten. Az, ha számunkra már feleslegessé vált műszaki cikkeket, jelen esetben laptopokat újíttatunk fel és adományozunk el, az egyik legjobb módja lehet, hogy egy jó ügyért tegyünk, miközben fenntarthatóan cselekszünk” – hangsúlyozta Krajnyák Tamás, a Laptophardware.hu operatív vezetője. 

 

Akik szeretnének részt venni a kezdeményezésben, nincs más dolguk, mint eljuttatni feleslegessé vált laptopjukat a három cég valamelyikének üzletébe. „A közös kezdeményezésre eljuttatott laptopokat felújítjuk, így új életet adunk nekik, majd a Mátrix Közhasznú Alapítvány segítségével eljuttatjuk ezeket hátrányos helyzetben lévő embernek, akik előre meghatározott pályázati szempontok alapján lesznek kiválasztva” – tette hozzá Héger Csaba, a notebook-alkatresz.hu ügyvezetője.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09