Magyar fiatalokkal dolgozik együtt a jövő innovációin a Samsung és az EdisonKids

forrás: Prím Online, 2022. február 7. 11:21

Újra elindul az EdisonKids és a Samsung közös kihívása, melynek során egy izgalmas jövőtervezői munkafolyamatban a diákok kidolgozhatják ötleteiket, amikkel a világ jobb lehet. A hazánkban tavaly első alkalommal meghirdetett kezdeményezés sikere után a két szervezet 2022-ben is elindítja a Megoldások a holnapért kihívást, amely a diákcsapatok mellett a tanároknak is lehetőséget kínál a szakmai fejlődésre és a kreatív közös munkára. 

A szervezők március 2-ig várják a csapatok jelentkezését, egy-egy olyan kérdéssel vagy problémafelvetéssel, melyek megoldása a helyi közösség vagy akár a világ javát szolgálná. A közös műhelymunka és fejlődési lehetőségek mellett a diákok, a tanárok és az iskolák összesen 4,5 millió forint értékben nyerhetnek Samsung készülékeket.

 

A Samsung nemzetközi sikereket is elért, Solve for Tomorrow programjára épülő kihívást 2021-ben indították el először Magyarországon, hogy a kreatív gondolkodás és a problémamegoldó készségek fejlesztésén keresztül támogassák a hazai fiatalokat. Az EdisonKids és a Samsung idén február és június között ismét az ország leginnovatívabb 12 és 18 év közötti diákjait, tanárait és iskoláit keresi. A csapatok 2022. március 2-ig jelentkezhetnek egy videóval, amelyben elmondják, milyen problémára keresik a megoldást, és hogy ez a kérdés, miért foglalkoztatja őket. Idén három kategóriában – fenntarthatóság, digitális oktatás, közösség – várják a csapatok jelentkezését. 

 

 

A kihívásba kiválasztott ötven csapattal ezután elkezdődik a jövőtervezés folyamata, amelyben szakértők és szakmai mentorok egyaránt segítik a résztvevőket. A félév során a diákok fejleszthetik STEM*  ismereteik mellett a kritikai gondolkodásukat, a kreativitásukat és megtanulhatnak csapatban dolgozni. Az első év tapasztalatai alapján a szervezők továbbfejlesztették a képzési folyamatot, melynek fókuszában a jövőtervezői gondolkodás, a kreativitás fejlesztése áll. A diákok ezúttal is megismerkedhetnek a Design thinking módszertannal és a strukturálatlan problémák megoldási lehetőségeivel, melyeket a későbbi tanulmányaik, munkájuk során is alkalmazni tudnak majd. Emellett a csapatokat kísérő tanároknak, munkájuk megkönnyítésére, lehetőségük lesz mentorációs és facilitációs képzéseken is részt venni a verseny ideje alatt. A jelentkezők ezekkel az új készségekkel, tudással felvértezve és a már meglévő lelkesedéssel kezdhetik keresni a megoldásokat. Legyen szó a fenntarthatóság továbbfejlesztéséről, új gondolatokról a digitális oktatásban vagy közösségépítésről, a jövőtervezés során bármelyik elképzelésből valódi megoldás születhet. A kihívásban résztvevő csapatok így mind nyerhetnek és különböző területeken fejleszthetik a tudásukat, az első három helyezett és iskolája pedig összesen 4,5 millió forint értékben válogathat Samsung eszközökből.

 

„Célunk, hogy idén a Megoldások a holnapért kihívás egy egész féléves, közös tanulási folyamat legyen, amelyben a diákok mellett a tanárokat is segítjük szakmai képzésekkel, és amelyből mi legalább annyi inspirációt nyerhetünk, amennyi támogatást a résztvevők kapnak a jövőképük megvalósításához – mondta el Veres Rita, az Edisonplatform vezetője. – Fontos, hogy egy olyan alkotó közösséget hozzunk létre, amelyben a problémákra együtt keressük a megoldást. Szeretnénk, ha a folyamat végén a diákok önállóan is tudnák folytatni a közös munkát, az „EdisonTanárok” pedig tovább foglalkoznának a tehetségekkel és az ő vezetésükkel hosszabb távon olyan tudásmegosztó műhelyek jönnének létre, amelyek a kihívás nélkül is képesek segíteni a helyi közösségeket.”  

 

A tanároknak szóló egyedi fogadóórák és mentorálási alkalmak mellett a diákok felkészülését a szakmai zsűri is támogatja. A zsűri elnöke és a kezdeményezés fővédnöke idén is Dr. Meskó Bertalan, Orvosi jövőkutató, a The Medical Futurist Institute vezetője, aki elmondta: „A jövővel foglalkozni, a jövőről gondolkozni minden nap nekem azért fontos, mert ezt látom az egyetlen járható útnak ahhoz, hogy ma hozzunk olyan döntéseket, amik vágyott jövőképekhez vezethetnek. Külön öröm számomra, hogy mindezt tehetséges fiatalokkal együtt tehetem meg a kihívásban.” Az idei zsűri összeállítása tükrözi a pályázatban kiírt kategóriákat is, a szervezők minden témához elismert szakértőket hívtak meg.  Fenntarthatósági kategóriában Tomaj Zsófi, a Future Potato alapítója és Madaras Liz a Pollipop ügyvezetője, a digitális oktatás területén Greskovits György, a Milestone Intézet alapítója és oktatási igazgatója, valamint Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért alapítvány megálmodója csatlakozott a kihíváshoz, míg a közösségi területet Stumpf Kata, a Konnekt egyesület társalapítója képviseli. A kihívás képzéseit jegyző Frankó Csuba Dea, innovációs coach és jövőkutató is csatlakozik a zsűri munkájához, csakúgy, mint Balogh Csaba, a HVG technológiai rovatának vezetője és Balogh Petya, startupper, befektető. A pályázat szervezői részéről Veres Rita, az Edisonplatform vezetője, és Kunos Balázs, a Samsung Magyarország alelnöke vesz részt a zsűrizésben.

 

Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője a kihívás kapcsán elmondta: „A Megoldások a holnapért kihívás illeszkedik az Együtt a holnapért jövőképünkhöz, hiszen a technológián keresztül pozitív változások elindításában segíthetjük a hazai közösségeket. A digitális innovációk rendkívüli mértékben alakítják át a társadalmunkat és számos jelentős probléma megoldásában is segíthetnek. Ezeket a megoldásokat csak együtt találhatjuk meg, és ezért is olyan fontos ez a kezdeményezés, amellyel lehetőséget és platformot teremtünk a magyar fiataloknak, hogy megosszák velünk az elképzeléseiket és közösen újratervezzük a jövőt.”

 

________________

*  (Science, Technology, Engineering, Maths – természettudományok, technológia, mérnöki ismeretek és matematika)

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH

Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.

2024. március 21. 17:55

Napelemes pályázat: ezek az akkumulátorok legnagyobb buktatói

Senki nincs még elkésve, aki igényelni szeretné a napelemekből és energiatárolóból álló rendszerekre kiírt Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatását, de elővigyázatosnak kell lenni. Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy nem minden akkumulátor tudja működtetni a rendszert áramszünet esetén, de arra is ügyelni kell, hogy a telepített eszközök kompatibilisek legyenek egymással. A szakértő szerint érdemes olyan kivitelezővel együtt dolgozni, aki a pályázat megvalósítása után is a rendelkezésünkre áll.

2024. március 14. 13:04

Digitális készségek fejlesztését célzó hazai projektek indulhatnak egy rangos európai díjért

Az Európai Digitális Készségfejlesztési Díj keretében öt kategóriában díjazzák a kontinensen élő emberek digitális kompetenciákkal való felvértezése iránt elkötelezett európai, köztük magyarországi projekteket és szervezeteket. Az IVSZ szerint a digitális készségek fejlesztése a gazdaság versenyképessége szempontjából elengedhetetlen – hiszen a hazánkban élő 16-74 év közötti felnőttek fele nem rendelkezik alapszintű digitális kompetenciákkal, pedig ezek nem csak a hétköznapi ügyintézést könnyítik meg, hanem a munkahely megtartásában és megszerzésében is fontos szerepük van. Ezért is különösen fontos összegyűjteni és megmutatni a készségfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi és hazai jó gyakorlatokat minél szélesebb körben. 

2024. március 7. 17:48

Újabb izgalmas találmányok nevezhetnek a Magyar Ipari Célgép Nagydíjra

A hazánkban megvalósuló külföldi ipari beruházások alapján számíthatunk arra, hogy a célgépgyártók iránti igény a közeljövőben nőni fog, és a már eddig is jelentős nemzetgazdasági szerepén nagyot fog lendíteni ez a szektor. Ebben segít a Magyar Ipari Célgép Nagydíj, amelyet idén immár negyedik alkalommal hirdetnek meg.

2024. február 22. 10:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05