Adománygyűjtés funkció indul a CIB Bank Mobilalkalmazásban

forrás: Prím Online, 2022. március 3. 15:27

A háborús események elől menekülők megsegítésében a jó szándék mellett az idő is fontos tényező. A CIB Bank ezért ügyfelei részére adománygyűjtő akciót indít, melynek keretében mobilalkalmazásán keresztül lehet támogatást küldeni a segélyakcióban részt vevő Magyar Református Szeretetszolgálatnak. Mindezek mellett a pénzintézet a saját adományait is eljuttatja a mentést végző karitatív szervezeteknek.

A CIB Bank társadalmi felelősségvállalásának része, hogy a saját eszközeivel részt vállal a humanitárius krízisek enyhítésében. „Kétszer ad, ki gyorsan ad” – tartja a mondás, és ez a jelenlegi helyzetben, a harcok elől menekülők megsegítésében hatványozottan igaz. Ezért a pénzintézet a digitális banki megoldásait is a segíteni szándékozók rendelkezésére bocsátja. A CIB Bank Mobilalkalmazásban mától elérhető adományozási funkcióval a pénzintézet ügyfelei egyszerűen és gyorsan tudnak eseti átutalással adományozni, a felajánlott anyagi segítség pedig közvetlenül a Magyar Református Szeretetszolgálathoz érkezik, rajtuk keresztül pedig a rászorulókhoz. Az ehhez szükséges fejlesztés pár nap alatt valósult meg. 

 

Az adománygyűjtő akció célja, hogy az adományok segítségével a Magyar Református Szeretetszolgálat minél hatékonyabban tudjon segíteni a határon át érkező menekülteknek, abban, amiben szükséget szenvednek. Az akcióval a CIB Bank anyabankja, az Intesa Sanpaolo nemzetközi divíziójának kezdeményezéséhez csatlakozik, melynek kertében a romániai, szlovákiai és magyarországi tagbankok hazájuk egy-egy karitatív szervezetét támogatják a kezdeményezéssel. 

 

Az CIB Bank maga is csatlakozott az adományozók táborához, még a múlt hét folyamán ajánlott fel 1-1 millió forintot három nagy hazai karitatív szervezetnek.  

 

A bank önkéntesei segítségével aktív segítséget ad ukrán társbankja, a PRAVEX kollégáinak és családjaiknak abban, hogy ha a háború elől Magyarország felé tudják elhagyni Ukrajnát, akkor várják őket a határon, ahol transzfert, szállást és ellátást, valamint tolmácsolást biztosítanak nekik, ameddig a helyzet ezt szükségessé teszi. Már több család számára nyújtottak így biztos támaszt hazánkba történő érkezésüket követően. Ehhez a humanitárius akcióhoz közel 150 CIB bankos kolléga jelentkezett önkéntesként.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05