Halmozhatják az állami támogatásokat a felkészült hazai vállalkozások

forrás: Prím Online, 2022. március 16. 16:31

A beruházási támogatások mellett számos energiahatékonysági és K+F forrás is elérhető 2022-ben a hazai cégek számára – hívta fel a figyelmet online rendezvényén az EY. A vállalatoknak lehetőségük van az elérhető támogatások halmozására is, ehhez azonban a projekt tervezésétől kezdve gondos előkészületre van szükség, és figyelni kell az adminisztratív hibák elkerülésére is.

Kapacitásbővítés (40%), gépek cseréje (25%) és a termelőegység vagy telephely fejlesztése céljából (20%) terveznek elsősorban 100 millió forintot meghaladó értékű beruházást a hazai vállalatok – derült ki az EY Magyarország online webinárján résztvevő 100 döntéshozó megkérdezése alapján készült gyors-felmérésből. 

 

Az érintetteknek elsősorban az IPAR 4.0 megteremtését, az IT fejlesztéseket és a megújuló energia hasznosítását célzó pályázati kiírásokra érdemes már a beruházás megkezdése előtt figyelniük, amellett, hogy a legnagyobb projektek esetén a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel (HIPA) egyedi készpénztámogatási lehetőségekről is lehet egyeztetni. A hazai beruházásokon felül a külpiaci terjeszkedés támogatására is vannak lehetőségek, amelyeket a Magyar Exportfejlesztési Ügynökségen (HEPA) keresztül lehet igényelni. További fontos forrás az energiahatékonysági adókedvezmény, amely Budapesten is elérhető, ezért szinte egyedülálló lehetőség lehet a fővárosi cégeknek. 

 

„Számos hazai vállalat számára elérhetőek a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó adómegtakarítások, ám a cégek sokszor nincsenek tisztában vele, hogy valójában a kiírásoknak megfelelő tevékenységet végeznek” – mutatott rá Kocsis Zsolt, az EY Adótanácsadás üzletágának partnere. „Gyakran előfordul, hogy mi hívjuk fel ügyfeleink figyelmét a lehetőségekre. A támogatások maximalizálásának érdekében érdemes minél előbb azonosítani a forrásokat, hiszen számos esetben feltétel, hogy már a projekt kezdete előtt megtörténjen az igénylés” – tette hozzá. 

 

A támogatások lehívását gyakran adminisztratív pontatlanságok akadályozzák, és az is előfordul, hogy tévesen több jogcímet jelölnek meg az adózók, ezért is érdemes tapasztalt, külső tanácsadót bevonni a folyamatba. 

Kulcsszavak: EY

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05