Futurisztikus technológiák a Brain Baron

forrás: Prím Online, 2022. szeptember 29. 11:23

A jövő diskurzusának témái között a technológia vitathatatlanul előkelő helyen szerepel, így az idei Brain Baron sem kérdés, hogy kiemelt topik lesz. A világ minden tájáról érkeznek zseniális előadók, a szemléletük igen változatos, de a céljuk ugyanaz: megvalósítani azt a modern világot, amelyről már régóta álmodozunk. 

A Brain Bar színpadán leleplezi a technológiai jóslatait a jövőbe látó tech-zseni, Dr. Jeffrey Funk, aki elsőként ismerte fel az okostelefonokban rejlő lehetőségeket és az applikációk fejlesztésének fontosságát. Azt vallja, hogy az innovációk jelentősen lelassultak az elmúlt években, és korántsem fejlődik már úgy a technológia, mint évtizedekkel előtt. Valóban így volna?

 

Ezt biztosan cáfolja majd Nuno Martins, aki valódi sci-fibe illő technológiák megalkotásával foglalkozik, neuro-nanorobotok segítségével küzd az élet meghosszabbításáért és az egészség megőrzéséért. Világmegváltó célt tűzött ki maga elé: egy olyan orvosi technológia fejlesztésén dolgozik, amely képes lementeni az agy által tárolt információkat. 

 

Egy olyan világban élünk, amelyben a számítógépes programok irányítanak, döntéseket hoznak és problémákat oldanak meg. Lysandre Follet egyedülálló módon ezeket az algoritmusokat és gépeket kihasználva bővíti és egészíti ki az emberi kreativitást, a Nike jövőjét alakítja a design, a digitális technológia és a tudomány ötvözésével.

 

Ligia Kornowska a lengyel kórházszövetség igazgatója. Data Lake nevű, kripto alapú startupjával elkötelezetten hisz abban, hogy az etikusan kezelt adatadományozások egy jobb egészségügy kulcsát jelentik. Előadásából kiderül, hogyan védhetjük meg személyiségi jogainkat, és hogyan lehet megakadályozni az adathalász kibertámadásokat. 

 

További előadókért, részletekért és jegyvásárlásért látogass el a Brain Bar weboldalára

Kulcsszavak: Brain Bar

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09