Mik lesznek 2023 marketing trendjei?

forrás: Prím Online, 2022. október 24. 11:24

Általánosan elmondható, hogy ösztönös reakció válság idején a költségek megtakarítása minden lehetséges szinten. Igen ám, de egy cég esetében nagyon nem mindegy, milyen területeket áldozunk be a spórolás jegyében, ugyanis a túlzott elővigyázatosság és a nem megfelelő válságkezelés végzetes lehet. Aki most úgy dönt, hogy a marketing tevékenységét helyezi háttérbe vagy éppen nullázza le, komoly versenyhátrányra tehet szert, amit később, a nehézségeken túljutva már nem lesz lehetősége behozni.

Kiss Tamás, a teljeskörű marketingtanácsadással foglalkozó Kontext Group ügyvezetője a könnyebb tervezhetőség érdekében betekintést nyújt a 2023-as év marketing trendjeibe, és elárulja, milyen marketing stratégia hozhat sikert a vállalkozások számára.

 

A vállalati marketinget, legyen szó fizikai vagy online tevékenységet folytató cégről, már nem lehet csupán magyarországi szempontokat figyelembe véve kialakítani, hiszen mára az országhatárok ilyen szempontból elmosódtak, és egy komoly piaci szereplő ma már mindenképpen nemzetközi viszonylatokban gondolkodik és cselekszik.

 

„A közelmúlt eseményei, akár a KATA módosításai vagy a különböző mikro és makro gazdasági változások nagymértékben hatással voltak a teljes piacra, munkavállalókra és munkáltatókra egyaránt. Értékesítés és ügyfélszerzés szempontjából egyre fontosabbá, mondhatni elengedhetetlenné válik az online tér minél teljesebb kihasználása. Egy profi honlap már nem pluszt jelent, hanem a legminimálisabb alapot, amivel rendelkezni kell” – hangsúlyozta Kiss Tamás, a Kontext Group ügyvezetője.

 

Csatornáról csatornára

Az online hirdetések továbbra is kimeríthetetlen lehetőségeket rejtenek, ami még jó pár évig meghatározza majd a marketing trendeket. Az egyes csatornák között azonban már megfigyelhetők különbözőségek és változások a korábbi tendenciákhoz képest. Hosszú évek óta a Facebook, mint közösségi fórum volt az online marketing egyik legmegbízhatóbb és legerőteljesebb terepe, azonban a folyamatos adatvédelmi és egyéb szigorítások miatt a hirdetések bizonyos területei alól kicsúszott itt a talaj.

 

„Az újabbnál újabb algoritmusok, a sütik és a böngészők állandó alakulása nehézkessé teszi a tervezést, a keresőoptimalizálást és a tartalommarketinget. Nehéz minden szempontnak olyan mértékben megfelelni, hogy a hirdetés megfelelően hatékonyan működjön. Mindezek mellett nagy kérdés az is, hogy napjainkra mind a Facebook oldalak, mind a csoportok egyre alacsonyabb eléréssel rendelkeznek, ezért sok cég gondolja azt, hogy vált, és marketing tevékenységét a TikTokon folytatja tovább. Ez egyfelől érthető és alátámasztott, hiszen az adatok azt mutatják, hogy lényegesen erősebb elérést generál a megosztásoknak, másfelől viszont az is tisztán látszik, hogy emellett a vásárlások számát nem képes ugyanolyan mértékben növelni. Minden vállalkozásnak el kell dönteni, mi számára a fontosabb, a szélesebb elérés vagy a több értékesítés” – ismertette Kiss Tamás.

 

Véleménye szerint ahhoz, hogy ezen a téren a legmegfelelőbb döntés szülessen, alaposan kidolgozott marketing stratégiára van szükség, különösen most, hiszen minden forint számít.

 

„Nagyon sokan nem foglalkoznak még ma sem olyan kulcsfontosságú tényezőkkel, mint az iOS változások, amelyek leginkább a Facebookon esetében okoztak problémát. A Facebook conversion API ma már elengedhetetlen része bármilyen hirdetésnek, tapasztalataink szerint ennek megfelelő beállítása jelentős hatással van a hirdetések teljesítményére. A marketing egy technológiai színtérré vált, és ha valaki nem követi le a technológiai változásokat, nincs velük tisztában, akkor le fog maradni. Először drágábban tud hozni eredményeket, és középtávon olyan szinten lemarad, hogy azt már nagyon nehéz lesz visszahozni” – hangsúlyozta a szakember.

 

pixabay.com

 

Az e-mail marketing – tíz éve temetik, mégis él, és köszöni, jól van

A közösségi médiából nagyon sokan abban látják a menekülési utat, hogy követőiket hírlevél feliratkozókká konvertálják át, lehetővé téve ezzel velük a folyamatos kommunikációt. Ez versenyelőnyt jelent a piac többi szereplőjével szemben, lassan ott tartunk, hogy ez az alap, ha valaki teljesítmény-és költséghatékonyan szeretné végezni a tevékenységét.

 

„Az e-mail marketing már korántsem csak arról szól, hogy hírleveleket küldözgetünk, különböző automatizmusok beépítésével számos más célra is felhasználhatjuk. Gyakran halljuk, hogy ma az adat az egyik legnagyobb érték, ezért különösen fontos, miként szerezzük meg szabályosan őket, illetve azt követően milyen további felhasználásukat tudjuk folyamatainkba beilleszteni. Azt látjuk, hogy jelentős lépést tesz előre az, aki a különböző típusú adatokat képes egy platformon kezelni és kinyerni belőlük azokat az információkat, amelyek segítenek pontosabb döntést hozni.

 

2023-ban az e-mail marketing mellett továbbra is támaszkodhatunk a blog írásra is, mint az egyik legköltségkímélőbb marketing tevékenységre. A blog sokat tud segíteni abban, hogy erősítsük a kapcsolatot a meglévő és a potenciális ügyfeleinkkel. Másrészt nagyon hasznos a keresőoptimailizálás területén is.

 

„Azok az ügyfeleink, akik rendszeresen írnak eredeti, saját tartalmakkal rendelkező blogot, aminek az van a fókuszában, hogy a látogatók valódi információkat, értékeket kapjanak, az algoritmusfrissítés után erősebb rangsorolással rendelkeznek” – tette hozzá a Kontext Group ügyvezetője.

 

2023 nyerő marketing stratégiája

A következő évben a siker kulcsa a komplex marketing stratégia lesz. Amikor már nem csak egy csatornában gondolkodunk, hanem alapvetően egy teljes rendszerként kezeljük a marketingünket. Megpróbáljuk ezeket a különböző aktivitásokat egybe fonni és együtt alkalmazni.

 

„Vannak olyan vállalkozók, akik a Facebookba csoportosítják minden erőforrásukat, mások inkább a hirdetésekre fókuszálnak. Viszont még mindig nagyon kevesen vannak, akik ezeket együttesen alkalmaznák. Meglátásunk szerint 2323-ban érdemes lesz még inkább erre törekedni" – mutatott rá Kiss Tamás, aki csapatával augusztus végén a DigitalMarketer Certified Partnere lett, annak érdekében, hogy a magyar vállalkozások elsőkézből ismerhessék meg és sajátíthassák el a tengerentúlon sikeresen működő, legmodernebb marketing trendeket.

Kulcsszavak: marketing Kontext Group

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09