Megválasztották az év üzleti példaképét a Leader Of The Year gáláján

forrás: Prím Online, 2022. december 5. 15:31

A nyolcadik Bizalom Gálán hét kategóriában osztottak ki sikeres cégvezetőknek elismerést, míg az üzleti példaképnek járó Leader Of The Year trófeát Juhász Attila kapta.

A Bizalmi Kör Vezetői klubja által rendezett díjátadót megelőzően egy órával már egy  tűt sem lehetett elejteni a Corinthia Hotel nagyterme ajtaja előtt. „A Leader of the Year győztesei nem megélik, hanem megalkotják a jövőt” – hirdette a kivetítő a Bizalom Klub legfontosabb üzenetét. Ezt Gangel Péter a díjátadó szervezője a köszöntőjében azzal egészítette ki, hogy az eredmény önmagában kevés. A szív is kell hozzá, ami egy sikeres cégvezetőből nem hiányozhat.

 

Gangel Péter

 

Végül hatalmas taps és ünneplés közepette hét kategória győztesét hívták fel a színpadra. Volt, aki el sem tudta hinni, hogy megnyerte a rangos elismerést. Más olyan laza volt, hogy a színpadról készített egy szelfit magáról.

 

Szinte mindenki hangsúlyozta, hogy a siker nem egy emberé, hanem a csapatáé is.

 

Egyikük azt mondta: „Hiába vagy a világ legjobb karmestere, ha nincs mögötted zenekar, abból nem lesz zene.”

 

A végén egy nyolcadik díjat is átadtak, amit a héttagú zsűri annak az üzleti példaképnek ítélt oda, aki nemcsak a szakmai teljesítményével, de emberi hozzáállásával is a legalkalmasabbnak bizonyult.

 

 

A díjazottak névsora:

 

  • Az Év fiatal cégvezetője: Horváth Domonkos Greenformatics Solutions Kft.
  • Év Női Cégvezetője: Ruff Gabriella cégvezető, Karrier Hungária Kft.
  • Digitalizációs különdíj: Páva Bernadett cégvezető, Innofaber Kft.
  • Mikrovállalat: Tóth-Czere Péter cégvezető, Coffeebreak Consulting Kft.
  • Kisvállalat: Bodrogközi László cégvezető, Neuron Szoftver Számítástechnikai Kft.
  • Középvállalat: Keleti József cégvezető, Ingatlan.com ZRt.
  • Nagyvállalat: Piros Attila Saint-Gobain Hungary Kft.
  • Leader Of The Year nyertese: Juhász Attila cégvezető, Újház – Piramis Építőház Kft.

 

Juhász Attiláról többek között azt kell tudni, hogy az elmúlt 26 év alatt több mint 100 szakmai díjat kapott, és a Magyar Ezüst Érdemkeresztet is átvehette Áder János korábbi köztársasági elnöktől.

 

Az üzleti példaképnek választott cégvezető kétszer is teljesítette az Ironman versenyt, amelynek során az indulók 3,8 kilométert úsznak, 180 kilométert bicikliznek és 42 kilométert futnak.

 

„Csillogó szemmel álltam a színpadon – és bár sokszor beszélek emberek előtt –,  bizony ezúttal nehezen találtam a szavakat – nyilatkozta Juhász Attila, a Lear of the Year díj nyertese. – Ez a díj a visszaigazolása annak, hogy amit vezetőként képviselek, az jó.”

 

Az Év Női Cégvezetője díjjal elismert Ruff Gabriella még a gála végén is nehezen hitte el, hogy ő kapta meg a rangos elismerést.

 

”A cég vezetése mellett komoly kihívást jelent a klasszikus női szerepekben való helytállás. Három gyereket nevelek, háztartást vezetek. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy a vállalkozói lét mellett tettem le a voksom.”

 

„Hétfőn van a céges karácsonyi ünnepségünk, ott mondom el a kollégáimnak, hogy hoztam nekik egy ajándékot. Hiszen ez a siker leginkább róluk szól” – nyilatkozta Ruff Gabriella.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Jövőbe mutató adatvizualizációs megoldások az SAP és az IFUA Horváth versenyén

Kihirdették az SAP Hungary és az IFUA Horváth adatvizualizációs versenyének nyerteseit. Ötven csapat mérte össze tudását az egyetemi és vállalati szférából. A versenyzőknek az SAP új döntéstámogató eszköze, az SAP Analytics Cloud (SAC) segítségével kellett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által biztosított adatokból látványos és lényeges összefüggéseket bemutató adatelemzéseket készíteniük és prezentálniuk. 

2024. április 17. 19:55

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Nagy rekesznyílású és nagy látószögű zoomos Sony objektív

A Sony örömmel jelenti be a full-frame α (Alpha) E-bajonettes objektívek legújabb tagját. Az FE 16-25mm F2.8 G egy nagy rekesznyílású, nagylátószögű zoomobjektív, amely a 16 mm és 25 mm közötti teljes zoomtartományban F2.8 maximális rekesznyílást tart fenn, és kompakt, könnyű kialakításának köszönhetően a kiváló képminőséget nagyszerű hordozhatósággal kombinálja.

2024. április 17. 13:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09