Kiderült, hogy miért lassú globális szinten a vállalatok digitális átállása

forrás: Prím Online, 2022. december 12. 16:26

Bár a vállalatok szorgalmazzák az új energiaforrások használatát és a teljes digitalizációt, de a kivitelezéshez a jelenleginél nagyobb mértékű fejlesztések szükségesek. A fentiek szellemében a cégek alig fele határozott stratégia mentén működik, ám a többiek még csupán fontolgatják ezt, vagy még nem rendelkeznek saját akciótervvel – derül ki egy friss nemzetközi kutatásból, amelyben több mint ezer vállalat vett részt.

Az S&P Global Market Intelligence és az Eaton nemrég napvilágot látott, A digitális átalakulás és az energetikai átállás találkozása című nemzetközi tanulmánya jól mutatja, hogy a vállalatok mennyire tekintik fontos tényezőnek az energetikai szempontokat a teljes digitalizációs átálláshoz. A kutatás alapja egy több mint ezer – európai, észak-amerikai és a közel-keleti – céget érintő felmérés volt négy, az energiaellátás szempontjából kritikus területet (épületek, adatközpontok, ipari létesítmények és közművek) vizsgálva. Bár a kutatásban magyar vállalat nem vett részt, az eredmények azonban a hazai cégek számára is értékesek lehetnek, hiszen teljes képet nyújtanak a témában a globális piacról.

 

Szontág Balázs

„A felmérés tanúsága szerint hatalmas a lemaradás a dekarbonizációs célok eléréséhez elengedhetetlen digitalizációban. A tanulmány egyben azokra a lehetőségekre is rávilágít, amelyek segítségével a vállalatok fókuszáltan fektethetnek be, és nagyobb hatást érhetnek el. A vállalkozásoknak sokkal gyorsabban kellene végrehajtaniuk a digitális átalakítást. A jó hír az, hogy eljött a cselekvés ideje! A Brightlayer digitális platformunk, illetve az ahhoz hasonló eszközök pedig segítenek a vállalkozásoknak kinyerni a beruházások megtérülésének értékeléséhez elengedhetetlen energetikai adatokat és információkat” – nyilatkozta a témában Szontág Balázs, az Eaton Magyarország marketing menedzsere, aki pár fontos adatot is kiemelt. Például azt is, hogy a megkérdezett cégek csupán a fele rendelkezik az átálláshoz szükséges digitális stratégiával, 77 százalékuk pedig arra számít, hogy a jövőben nem a jelenlegi energiaforrásokra támaszkodik. Emellett a vállalatok alig egyharmada követi nyomon a legfontosabb fenntarthatósági és energetikai mérőszámokat, és még kevesebben (17 százalék) rendelkeznek digitalizálható rendszerekkel. 

 

A tanulmányból az is kiderül, hogy az épülettulajdonosok és -üzemeltetők számára az energiaoptimalizálás és az ESG-jelentések kritikus kérdések. Ebben a szektorban a fenntarthatóság a legfontosabb cél, ezt a válaszadók 46 százaléka jelölte meg prioritásként. A megtérülések tekintetében azonban szkeptikusak az épülettulajdonosok: a legnagyobb digitális kihívások közé tartozik a kedvező költség-haszon elemzés kiszámítása (a megkérdezettek 52 százaléka említette) és a digitális átalakítást indokolttá tevő valós felhasználói igény hiánya (45%). Az adatközpontok viszont már a következő generációs digitális lehetőségeket keresik, hogy racionalizálják a működésüket, vagy éppen bevételt termeljenek a versenyelőnyök megteremtése érdekében. Az adatközpont-tulajdonosok számára a következő cél a megújuló energiaforrások használatának növelése; 47 százalékuk tartja fontosnak az energiatárolási kapacitások javítását és kiépítését, 34 százalékuk pedig a hálózatba történő energiaértékesítésből származó bevételre fektet hangsúlyt.

 

 

Összeségében a vállalatok leginkább a szakképzett munkaerő hiányát jelölték meg a digitális átállást lassító tényezőként, és csupán negyedük indokolta ugyanezt energetikai és áramellátási problémákkal. Pedig a digitális átalakulás alapvető fontosságú az új üzleti modellek és bevételi források szempontjából, gondoljunk csak az ügyfelek elektromosjármű-töltési igényei miatti támogatásra (ezt a válaszadók 49 százaléka jelölte meg) vagy magukra a töltőállomásokra (45 százalékuk említette).

 

„Mostanáig a vállalati átalakítási projektek az üzleti folyamatok optimalizálására összpontosítottak leginkább. A közelgő energetikai átállás már hatással lesz a digitális gyakorlatokra és folyamatokra, és fontos versenyelőnyhöz juttatja azokat a cégeket, amelyek elsőként alkalmazzák ezt a megközelítést” – tette hozzá Szontág Balázs.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Energiatakarékosság az ASUSTOR-ral!

Az áramszámlák világszerte meredeken nőnek, ASUSTOR NAS viszont segít abban, hogy adataid elérhetők legyenek és pénzt takaríts meg.

2024. március 27. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05