Tízezer látogató a RETRÓ kiállításon!

forrás: Prím Online, 2023. március 29. 12:47

A hajdúszoboszlói Bocskai Múzeum RETRÓ kiállítását láthatták az érdeklődők két héten át a debreceni FÓRUM bevásárlóközpontban. A látogatószám azt mutatja, hogy szívesen kalandoztak az érdeklődők az 1970-80-as években. Az idősebbek a gyerekkorukat elevenítették fel, míg a 40 évnél fiatalabbak egy ismeretlen világba csöppentek. Olyan ikonikus tárgyak idézték meg a ’70-80-as évek hangulatát, mint a vonalas telefon, a SOKOL rádió, a trapper farmer, a pille szék vagy épp egy szódás szifon. Tárlatvezetések, múzeumpedagógiai foglalkozások, egy múltidéző kvízjáték és még egy Soltész Rezső élőkoncert is színesítette az amúgy sem unalmas kiállítást. 

Március 13-a és 26-a között retró hangulat lepte el a debreceni üzletközpontot. A hajdúszoboszlói Bocskai Múzeum kiállításának középpontjában egy czetka motor, valamint egy 30-50 évvel ezelőtti konyha és egy nappali berendezett enteriőrje fogadta a látogatókat. Nem csak megtekinthették a két helyiséget, de helyet is foglalhattak az érdeklődők például egy kagyló fotelben, felpróbálhattak egy valódi otthonkát, kézbe vehettek és fülükhöz emelhettek egy vonalas telefont. A rakéta porszívó, a cekker vagy a lavór – mint emblematikus tárgyak ölelésében egy valódi időutazáson vehettek részt a látogatók. Emellett több vitrinben további használati tárgyak, játékok és a kor emlékezetes kulturális lenyomatai – plakátok, kártyák, könyvek, újságok – tárultak az érdeklődők elé. A Dalnoky Ferenc és felesége tulajdonában lévő, főként lakótéri tárgyakból álló gyűjteményt a hajdúböszörményi Veterán Kulturális Egyesület járművei egészítették ki. Így találkozhattak az érdeklődők a ’70-es évekből származó kultikus autókkal, például egy Trabanttal, egy Daciával vagy épp egy Skodával, valamint emlékezetes motorkerékpárokkal.

 

 

Egy óriási Gazdálkodj okosan! társasjátékkal játszhattak a diákok

 

Nagy érdeklődés övezte a múzeumpedagógiai foglalkozásokat is. Összesen negyven iskoláscsoport ezer tanulója vett részt a múzeum tárlatvezetéssel egybekötött interaktív programján. A diákok egy óriási Gazdálkodj okosan! társasjátékon mérhették össze tudásukat, amelyben olyan kvízkérdések hangzottak el, mint például, hogy hány TV csatorna volt az 1970-es években, vagy, hogy milyen állat bólogatott az autók kalaptartóján 30-50 évvel ezelőtt? Sokszor persze a gyerekek tippeléssel oldották meg a feladatokat, de néha igazán nagy meglepődés volt számukra a jó megfejtés. Gondolhatjuk, hogy a mai gyerekek számára elképzelhetetlen, hogy egyetlen egy TV adás szórakoztassa a nézőket, de fél évszázaddal ezelőtt bizony így volt.

 

 

 

Időutazás időgép nélkül

 

A kiállítás talán azok számára volt a legélvezetesebb, akiknek az 1970-80-as évekből már saját emlékeik vannak. Rengeteg olyan látogató volt, aki egy-egy vitrin előtt megállva hosszasan mesélt gyermekeinek vagy unokáinak a kiállított tárgyakhoz fűződő saját emlékeiről. Valóban generációkat összekötő családi program volt sokak számára a kiállítás. „Sohasem gondoltam volna, hogy a gyerekkorom emlékezetes tárgyait így együtt látom még valaha. Annyi szép történet jutott eszembe a testvéreimmel, a szüleimmel és a barátokkal kapcsolatban ezekről a tárgyakról, hogy csuda! Köszönöm az élményt a múzeumnak.” – nyilatkozta egy középkorú hölgy a kiállítás megtekintése után. A tárgyak és a történetek mellett a retró hangulatot egy izgalmas koncert egészítette ki, március 25-én Soltész Rezső énekelte a kiállítás színpadán, hogy „Szóljon hangosan az ének!”. Nagy érdeklődés övezte a zenei programot, és előtte azt a nosztalgiával fűszerezett kvízműsort is, amelyet a híres debreceni rádió-műsorvezető, Váradi Ferenc és a kiállított retró gyűjtemény tulajdonosa, Dalnoky Ferenc vezetett. Filmek, hírességek, könyvek, édességek, sportolók és kultikus használati tárgyak elevenedtek meg, és hozzájuk kapcsolódóan a két műsorvezető egy-egy kérdést tett fel, s aki tudta a jó választ izgalmas retró ajándékot kapott, például egy kókuszrudat, egy jojót, vagy egy dianás cukrot.

 

     

 

Példás az együttműködés a Bocskai Múzeum és a FÓRUM között

 

Immáron második alaklommal állítja ki népszerű tárlatát a múzeum a debreceni bevásárlóközpontban. Januárban szintén nagy érdeklődés övezte a Bocskai Fejedelem korona- és jogarmásolatát bemutató Fejedelmi Kincstár kiállítást. „Azt látjuk, hogy valóban van értelme odavinni a kultúrát, ahol a potenciális látogatók vannak. A két kiállításunkkal összesen több mint húszezer látogatót értünk el, ami azt mutatja, hogy az embereknek van igénye a kultúra fogyasztására. Nagy öröm számunkra, hogy a FÓRUM nyitott az ötleteinkre. Közös célunk, hogy a jövőben is fenn tartsuk az együttműködést, és újabb kiállításokat mutassunk be az üzletközpontban.” – nyilatkozta Dr. Bihari-Horváth László múzeumigazgató. Azoknak, akik lemaradtak a kiállításról jó hír, hogy a gyűjtemény egész évben megtekinthető Hajdúszoboszlón, a Bocskai Múzeumban.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50