Többmilliárdos beruházást hajt végre, erősíti jelenlétét a Schneider Electric Zalaegerszegen

forrás: Prím Online, 2023. május 28. 10:14

Összesen több mint 5 milliárd forintnyi beruházási program tervezése zajlik a Schneider Electric zalaegerszegi MG Zala üzemében. Az elképzelések eredményeként jelentős mértékben bővülhet az idén 30. születésnapját ünneplő gyár termelési kapacitása, illetve még inkább fenntartható és energiahatékony lehet a működése. 

Jelentős fejlesztésekre készül 2023-ban is a Schneider Electric Zalaegerszegen található MG Zala üzemében, a beruházások révén számottevő mértékben bővülhet a gyár termelési kapacitása. A nyári hónapok végére a termelésbe állnak azok az új, automata szerelő gépek, amelyek beszerzését még korábban, félmilliárd forintból indították el. A fejlesztések azonban a tervek szerint nem állnak meg itt. Az elképzelések részeként kismegszakítók gyártásához, illetve azok végszereléséhez szereznek be új gyártósorokat, ennek értékét 4,3 milliárd forintra becsülik. További félmilliárd forintot terveznek költeni gyártásmodernizálásra, hegesztési folyamatok automatizálásra a legmodernebb energiahatékony technológiák alkalmazásával.

 

 

Emellett a létesítmény még fenntarthatóbb működése érdekében is tesznek lépéseket, illetve a zalaegerszegi üzemben is készülnek a járműflotta elektromos autókra történő lecserélésére. Május elején indult el a létesítmény új fűtés-hűtési rendszerének telepítése, az ezzel kapcsolatos munkák várhatóan szeptember elejére zárulnak le. A beruházás eredményeként megszűnik a gáz fűtési célú használata, kizárólag elektromos fűtésre áll át az üzem. A 200 millió forintos fejlesztés eredményeként az MG Zala nettó zéró CO2-kibocsátású gyár lesz. Az üzem egyébként az elmúlt években komoly eredményeket ért el a kibocsátás csökkentésében, idén a január-áprilisi időszakban a termeléshez kapcsolódó CO2 kibocsátás 96 százalékkal volt kisebb, mint 2017 hasonló periódusában. 

 

A Schneider Electric célja, hogy 2030-ra globális szinten valamennyi robbanómotort használó járművét elektromos autóra cserélje. A projekt részeként az MG Zalában is megkezdődött a flottacsere, illetve a felkészülés a teljes átállásra. Ennek jegyében több elektromosautó-töltőt telepítettek az üzem területén, valamint az elektromos rollerek számára is biztosítanak töltési lehetőséget a létesítményben. 

 

„Már 30 éve működik a gyárunk Zalaegerszegen és nem is ünnepelhetnénk méltóbban ezt az évfordulót, mint újabb jelentős fejlesztésekkel, amelyek azon túl, hogy növelik a kapacitásunkat, még zöldebb működést tesznek lehetővé, és új munkahelyeket is teremtenek. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy az MG Zalát is az okosgyár koncepció jegyében fejlesztjük. Ennek megfelelően folyamatosan telepítjük saját portfóliónk digitális megoldásait, melyek hatékonyabb működésünket is támogatják.  Úgy gondolom, hogy az eddigi eredményeink és a mostani fejlesztések, valamint terveink együttesen biztosítják a megfelelő alapot a további, legalább 30 éves sikeres működéshez” – mondta el Petrényi László, a Schneider Electric MG Zala üzemének igazgatója. 

 

A gyárban a múlt évben mintegy félmilliárd forint értékben valósítottak meg fejlesztéseket, az ott dolgozók száma pedig 150-nel, 600 főre nőtt. Idén már az első negyedévben újabb 20 munkatársat vettek fel az MG Zalához, és jelenleg is folyamatban van egy felvételi program, amelynek keretében további 40 fővel bővül majd a csapat. 

Kulcsszavak: Schneider Electric

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05