Aláírták az NIIF belföldi 2,5 Gbit/sec-os optikai gerinchálózati szerződését

Kovács Attila, 2001. szeptember 6. 12:57
Szeptember 6-án ünnepélyes keretek között, két miniszter és a sajtó jelenlétében aláírták a közbeszerzési pályázat két győztesével, a Matávval és a Vivendihez tartozó V-commal a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési (NIIF) program belföldi 2,5 Gigabit/sec sebességű optikai internet gerinchálózata megvalósítási szerződését. Ezzel Budapest egyfajta regionális központtá válik, másrészt Magyarország 2,5 Gbps-sel ez év októberétől bekapcsolódik az EU GEANT projektbe.
A projekt keretében kiépített nemzetközi kutatási és oktatási hálózatba (133 Gbps összes sávszélesség, 27 ország, köztük hazánk a 2,5 Gbps-sel az első tíz között), míg december közepétől közel félmillió hazai k+f felhasználó veheti igénybe az eddigieknél nagyságrendekkel gyorsabb adatátvitelt.

Pálinkás József oktatási miniszter köszöntőjében kiemelte a mérföldkövet jelentő lépés óriási lehetőség, ám nagyon fontos az is, hogy milyen intézményeket köt össze a nagy sebességű hálózat. Stumpf István kancellária miniszter örömét fejezte ki, hogy a MeH/IKB 500 millió forint támogatással járul hozzá a program sikeréhez. Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter levélben üdvözölte az eseményt, rámutatva, ezzel az NIIF Program vált – teljesítményben is - messze a legnagyobb hazai internetszolgáltatóvá. Tétényi István és Nagy Miklós (NIIF) a közbeszerzési pályázatról szólva arról tájékoztattak, hogy hat pályázó (Antenna Hungária, British Telecom, GTS Hungary, PanTel, Matáv, V-com) között dőlt el a verseny. A két nyertes közül a Matáv 9 vidéki transzporthálózatot WDM (Wave Division Multiplex) technológiával (12,3 millió forint/hó díjért, a V-com 7 budapesti és a gödöllői transzport hálózatot (1,6 millió forint/hó díjért) építheti ki. Tankó Zoltán Matáv vezérigazgató-helyettes rámutatott, hogy – elsőként a hazai szolgáltatók között - már működik is egy WDM-alapú összeköttetésük. Polányi Sándor, a Vivendi vezérigazgatója kiemelte, hogy ezzel a tenderrel az NIIF nagy mértékben élénkíti a hazai távközlési versenyt.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09