E-learningre szövetkeztek

Szövetség a magyarországi távoktatásért

forrás: Prim Online forrás: Prim Online, 2001. szeptember 11. 22:13
A mai napon jelentette be és írta alá stratégiai megállapodását négy cég – a Synergon Education, a Microsoft, az Európa Tréning, és a lapunkat is kiadó Prím Média – arról, hogy összefognak az távtanulás és távtanítás, idegen szóval az e-learning magyarországi elterjesztése érdekében.
A megállapodás célja, hogy a szerződő cégek az elektronikus oktatás, az ehhez kapcsolódó kutatás-fejlesztés és más tevékenységek terén meglévő eredményeiket, tapasztalataikat szinergikusan összekössék: a már meglévő szolgáltatásaikat ezzel támogassák vagy az ebből létrejövő új termékeiket piaci alapokon értékesítsék.

A Synergon Education, a Microsoft, az Európa Tréning, és a Prím Média együttesen kíván fellépni az e-learning technológia magyarországi meghonosításában, illetve ezen túlmenően a kialakult magyar szaktudás és tapasztalat Európába történő szolgáltatásában.

A stratégia megállapodás négy résztvevője úgy véli, hogy szövetségükben minden jelen van, ami egy jó iskolához szükséges. Jelen van az is, aki biztosíthatja a jó tanárokat, az is aki az oktatási módszertannak birtokosa, és az is, aki az iskola hírét viszi a nagyvilágba, hiszen mondjuk a Radnóti Gimnáziumban vagy a Sorbonne egyetemi oktatásában megbízunk anélkül is, hogy ismernénk a tanárokat, egész egyszerűen azért, mert ezeknek az iskoláknak jó a híre.

A négy cég egymásközti munkamegosztásában a Synergon biztosítja a SYNEDU portfoliójába tartozó termékeket és szolgáltatásokat; a Microsoft technológiai háttértámogatást nyújt; az Európa Tréning konkrét képzési, szervezetfejlesztési, humán tanácsadási és ezzel összefüggő hozza a közösbe, és végül a Prím elsősorban média-portfóliójával és marketing ismereteivel járul hozzá a beinduló közös oktatási projektek, vagyis a közös internetes iskola jó híréhez.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05