Az e-szignó esélyei a cégnyilvántartásban

Kerekes Pál, 2001. szeptember 12. 11:51
Az elektronikus aláírás használatát lehetővé törvény alapján - szeptember elsejével vált joghatályossá - sorra jelentik be az érintettek, milyen formában és határidővel teszik alkalmassá szervezeteiket az e-szignó fogadására. Az Igazságügyi Minisztérium Informatikai és Céginformációs Főosztálya, mint a cégnyilvántartás kezelője, szintén nyilvánosságra hozta: Pilot-projekt indítását tervezik, amelynek célja, hogy az OCCR-t, tehát az Országos Cégnyilvántartási és Céginformációs Rendszer-t felkészültté tegyék az elektronikus aláírás és az elektronikus iratok kezelésére.
Gyimesi Géza főosztályvezető elmondta: A pilot projekt egyértelmű célja az, hogy azok a cégiratok, amelyek a Cégbíróságra benyújtásra kerülnek, és jelenleg postai úton vagy az ügyfélszolgálaton keresztül kizárólag papíron, okiratként érkeznek, elektronikus formában is benyújthatóak és elfogadhatóak legyenek. Itt alapvetően olyan iratokról van szó, amelyeknél a jogi közreműködés – ügyvéd, közjegyző – a törvény által kötelező. Tehát elmondható, hogy a gyorsabb és „állampolgárbarátabb” ügyintézést támogatja az az eljárás, amely az elektronikus aláírás alkalmazásával a cégiratok beterjesztését elektronikus úton is lehetővé teszi.

A jövő év elején induló projekthez – amely szűkített felhasználói körrel modellezi a későbbi lehetséges megoldásokat - szükséges anyagi hátteret pályázati úton kívánják biztosítani.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09