Orvosi figyelmeztetés SMS-ben

Kollár Csaba, 2001. szeptember 24. 19:53
Európa több országában is működnek már olyan szolgáltatások, amelyek az SMS fogadóját figyelmeztetik bizonyos eseményekre. Most egy norvég újítást mutatunk be.
A fogorvosok Norvégiában egyre többször mérgesek amiatt, hogy a fiatalabb paciensek elfelejtenek elmenni az előre megbeszélt vizsgálatokra. Ezért döntött úgy a fogorvosi kamara, hogy a fogorvosok a jövőben a hagyományos levelezőlap helyett SMS-ben küldhetnek figyelmeztetést. Az indok: a levelezőlapok ugyan többnyire célba érnek, de nehéz kiszámítani, hogy mikor, hiszen, ha túl korán kapja meg a címzett a figyelmeztetést, akkor elfelejtkezik róla, ha későn, akkor pedig már nem tudja, vagy nem akarja módosítani a programját. A szolgáltatást kísérleti jelleggel már most elindítják, de a hivatalos elindulása csak 2002. januárjában várható, amikor 50 fogorvos küld majd figyelmeztetéseket egy adatbázis-program segítségével.

Elemzők rámutatnak arra, hogy egy olyan országban, mint Norvégia, ahol nagyon magas a mobiltelefon-ellátottság (több mint 80%), szinte mindenkihez eljuttathatók a fogvizsgálatról szóló SMS-ek. Az is az új médium mellett szól, hogy a norvégok szinte mindig bekapcsolva hagyják telefonjaikat, beleértve az éjszakát is.

Kulcsszavak: mobilszolg egészségügy

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05