80 nap a telefonhálózat körül

Szalay Dániel, 2001. december 5. 08:06
Visegrádon A hazai távközlési liberalizáció többször is fókuszba került az Internethajó tanácskozáson. A Matáv előadásában tárgyaltakat a Hírközlési Főfelügyelet részéről Frischmann Gábor elnök egészítette ki, aki a Híf liberalizációval kapcsolatos bokros teendőiről beszélt. De előadást tartott többek között a Prím Média által alapított Adverticum vezetője, Kincses Anikó, aki a hirdetéskiszolgáló rendszer jelentőségéről beszélt, a Vivendi Telecom alternatív telefonszolgáltató képviselője és a sajtófigyeléssel foglalkozó Observer is.
Frischmann Gábor szerint ma már széles skálája van a magyar távközlési szolgáltatásoknak. Emiatt és a hírközlési liberalizáció miatt számos feladat hárult a felügyelet munkatársaira.

Október 4-ig döntőbizottságot kell felállítaniuk. A Magyar Távközlési Rt. addigra készíti el beadványát az összekapcsolási ajánlatokról. Szintén fontos határidő december 23. Az év végi határidőig hátralévő időszak a távközlés jövőjéről szól majd.

Komoly kihívás előtt áll a Vivendi Telecom alternatív távközlési szolgáltató is. A távközlési liberalizáció keretében először a távolsági és a nemzetközi hívásokkal nyitnak a piacon. A Vivendi számára szintén fontos dátum lesz a december 23-i határidő. Bár a Vivendi szerint mostanra már körvonalazódni látszanak az erőviszonyok, a verseny most jön. A Vivendinél támogatják a magyar tartalom bővítését a neten, mivel azt jelenleg nem tartják elégséges mennyiségűnek. Az alternatív távközlési szolgáltató szeretne e területen is meghatározó lenni.

Az Observer médiafigyeléssel, monitoringgal foglalkozó cég szintén előadást tartott az Internethajón. Az Observernél nagy szerep jut az újfajta távközlési csatornának, egy egyedi, főleg magyar fejlesztésű rendszer segíti az Observer megrendelőinek munkáját.

Az Econet cég új, Webgyár nevű programját mutatta be. Az Econet a Vivendiéhez hasonló véleménnyel van a magyar tartalomszolgáltatásról, szerintük is támogatni kellene, hogy bővüljön a magyar információk köre a weben.

Kincses Anikó, a Prím Média által alapított Adverticumot képviselve a hirdetéskiszolgáló rendszerek jelentőségéről beszélt. Az Adverticum Rt. a Prím portáljaira kifejlesztett adservert továbbfejlesztette, és azt más portálok számára is használhatóvá tette. A megrendelők között többek között olyan nagy látogatottságú weblapok vannak, mint például a Korridor Network. Az Adserver internetes kampányokat bonyolít le. A hirdetéskiszolgáló szolgáltatás megrendelésével lehetőség van olcsón hirdetni nagy mennyiségben.

Az Internethajó tanácskozást Z. Karvalics László, az ITTK vezetője zárta le.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05