Nyilvánosságra hozott SAR-értékek

Kollár Csaba, 2001. október 23. 18:53
A Sony Ericsson T65 és a Nokia 8310 az elsők között vannak, amelyek csomagolásában már megtalálható a SAR-érték. A Nokia ezt a használati utasításban, az Ericsson pedig a dobozban található külön lapon tünteti fel.
Az Európai Unió követendő, majd kötelező irányelvként fogalmazta meg, hogy a közeljövőben megjelenő új mobiltelefonoknál fel kell tüntetni a SAR-értéket, jól látható helyen, a csomagoláson. Ez a SAR-érték egy szám, mely azt fejezi ki, hogy az emberi szövetekben a mobilsugárzás mennyire nyelődik el. A SAR készülékfüggő, és az egyes mobiltelefon-modellek között többszörös eltérés is elképzelhető.

Az Európai Unió, illetve az unión belül működő szakmai és tanácsadó szervezetek álláspontja szerint a SAR-érték megadásával a fogyasztó a mért adatok alapján tudja eldönteni, hogy számára melyik telefon jelent nagyobb biztonságot, s mivel a gyártók által megadott értéket egy független testület is felülvizsgálja, ezért kicsi a csalás valószínűsége. Jelenleg az elfogadott maximális SAR-érték 2 W/Kg. Az újonnan megjelenő mobiltelefonok értéke jóval ez alatt van. Az EU 2002. április 1-jét jelölte meg a végső határidőnek, mely után már csak SAR-értékkel ellátott csomagolásban kerülhetnek mobiltelefonok a boltokba.

Két cég, a Nokia és az Ericsson próbaképpen már a határidő előtt megadja mobiltelefonjai (Nokia 8310 – 0,82 és Ericsson T65 – 0,96) SAR-értékét. A Nokia ezt a használati utasításban, az Ericsson pedig a dobozban található külön lapon tünteti fel.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09