Az Xbox 1 milliárd dollárnyi veszteség után lesz csak nyereséges

Zsigó József, 2001. november 5. 22:00
A Wall Street piaci elemzői szerint 2004 lehet az első olyan év, amikor Microsoft Xbox játékkonzolja nyereséget hoz, addig viszont akár egymilliárd dollár befektetést is felemészthet a projekt.
A Morgan Stanley elemzője úgy látja, igen nagy konkurenciával kell megküzdenie rövid távon a Microsoftnak, hosszú távon viszont nagyon nyereséges lehet a játékkonzol. Mint ismeretes, november 15-én Amerikában, jövő februárban Japánban, egy hónappal később pedig Európában mutatják be az Xboxot, és a Nintendo GameCube-jának amerikai debütálása is mindössze három napot késik, így a PlayStation 2 mellett ez a két játék vezeti majd az ünnepi kívánságlistát.

A Microsoft 299 dollárt kér az új konzolért, ugyanannyit, mint a Sony a PlayStation 2-ért, de az Xbox előállítása jóval költségesebb, mint a versenytársak konzolja, így minden egyes darabon 30-100 dollárt veszít. A Merrill Lynch szerint a szoftveróriás vesztesége az első három évben meghaladhatja a 2 milliárd dollárt is, amit a bevételek csak részben kompenzálnak. A nagy játékgyártók általában veszteséggel értékesítik konzoljaikat, bevételt a szoftverekből, illetve a tartozékokból realizálnak – írja a CNet.

Kulcsszavak: Xbox Microsoft konzol

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05