Ericsson-Graphisoft-Richter: Rátz tanár úr életműdíj

forrás: Prim Online forrás: Prim Online, 2001. november 20. 15:11
A Thália Színházban rendezett gálaesten tegnap első alkalommal adták át az Ericsson Magyarország Kft., a Graphisoft R&D Rt., valamint a Richter Gedeon Rt. vezetői, a három nagyvállalat által alapított RÁTZ TANÁR ÚR ÉLETMŰDÍJ-at összesen 6 millió forint értékben. A magyar természettudományos oktatás támogatására alapított díjat azok a középiskolai tanárok nyerhetik el, akik az alapítók tevékenységi köréhez szorosan kapcsolódó matematika-, fizika- és kémiaoktatásban, e tantárgyak népszerűsítésében és a tehetséggondozásban kimagasló eredményeket értek el.
A három nagyvállalat közös kezdeményezésének célja, hogy tisztelettel adózzon azon pedagógusok előtt, akik áldozatos szakmai munkájukkal kiemelkedő eredménnyel képzik a jövő tehetségeit. Az Ericsson, a Graphisoft és a Richter életműdíjjal kíván hozzájárulni a magyarországi természettudományos oktatásban végzett tanári munka rangjának, erkölcsi és anyagi megbecsülésének növeléséhez. Az alapítók céljainak megtartása felett három főből álló kuratórium őrködik, melynek elnöke Dr. Kroó Norbert, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára. Az egyenként 1 millió forint összegű RÁTZ TANÁR ÚR ÉLETMŰDÍJ-at a kuratórium ez év novemberétől kezdve évente ítéli oda nyilvánosan meghirdetett pályázat alapján 2 matematika, 2 fizika és 2 kémiatanárnak.

Az alapítvány 2001 évi díjazottjai:

Dr. Urbán János, matematika tanár

(Berzsenyi Dániel Gimnázium, Budapest)

Kőváry Károly, matematika tanár

(Piarista Gimnázium, Vác)

Szucsán András, fizika tanár

(Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola, Csongrád)

Holics László, fizika tanár

(ELTE Apáczai Csere János Gimnázium, Budapest)

Hobinka Ildikó, kémia tanár

(Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest)

Dr. Várnai György, nyugdíjas kémia tanár

(volt iskolája: Révai Miklós Gimnázium, Győr)

* Rátz László (1863-1930) a 20. század fordulójának kiváló pedagógusa, kiemelkedõ szakmai felkészültségû tanáregyénisége volt. A híres Fasori Evangélikus Gimnázium matematikatanáraként 35 éven át, nyugdíjazásáig tanított. Egész pályafutása alatt arra törekedett, hogy minden diákja megértse és megszeresse a matematikát. Ezt többek között lenyûgözõ személyiségével és elõadásaival érte el. A tanári hivatást mindennél fontosabbnak tartotta, a tehetségesebb diákokkal külön is foglalkozott. Tanítványa volt többek között Neumann János, az elsõ számítógép megalkotója, valamint Wigner Jenõ Nobel-díjas fizikus.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05