A Rambus keresetét ismét elutasította a bíróság

Kiss Ádám Zoltán, 2001. november 27. 20:10
A memóriák kifejlesztésének terén úttörő Rambus perben kérte a bíróságot, hogy kártérítést kérhessen az Infineon Technologies-től szabadalmainak felhasználásáért, ám az SDRAM és DDR RAM gyártása során a bíró szerint a német cég csak közhasználatú ipari szabványokat használt fel.
Robert Payne, a kelet-virginiai bíróság bírójának ítélete alapján a hagyományos DRAM technológiánál gyorsabb szinkron, és duplasebességű memóriachipek kifejlesztését az Infineon Rambus szabadalmak nélkül vitte véghez, így a német cég nem köteles jogdíjat fizetni Rambus technológia felhasználása miatt. A Rambus nehéz helyzetbe került az újabb kedvezőtlen bírósági döntés után, mivel eredeti terveivel szemben egyre inkább úgy tűnik, hogy nem lesz képes jogdíjat szedni az egész iparágtól fejlesztései után. A cég hírnevét az is megtépázta, hogy SDRAM szabadalmai után akkor próbált pénzt begyűjteni, amikor a JEDEC nevű ipari testület éppen a közösen felhasználható SDRAM specifikációkat egyeztette, mivel a Rambus szintén tagja ennek a testületnek. A tárgyalótermi szerencse eddig sem állt a cég mellé, mely eddig 7,4 millió dollárt fizetett ki az Infineonnak, kártérítés és jogi költségek címén – írja a CNet.
Kulcsszavak: Infineon jog Rambus +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05