Prim Hírek

Az internet megjelenésével az emberiségnek a nemzet- és rasszhatárokon átlépő békés egyesülése újabb ígérettel gyarapodott. Noha sokan az egykori hódítás megszelídített alakváltozatának, nyelvi és kulturális imperializmusnak tartják, ami az "angolszász és fehér interneten" történik, ma már mind jobban látszik, hogy a hálózati polgárrá válás békés folyamat. Az érdeklődésközösségeken és a kommunikáció pókfonatain keresztül mind több "nem fehér" is belép a nemzethatárokon túlnyúló globális közösségbe, és korábbi identitásai mellé felvesz egy újat.

A nemzetállamot azonban nem teljes felületén érik a globalizáció pörölycsapásai - figyelmeztet a leegyszerűsítés veszélyeire ausztrál szerzőnk, Jerry Everard. Minden nemzetállam történeti képződmény, és "két gazdaságra" épül. A "javak és szolgáltatások" gazdaságában az állam szerepe folyamatosan csökken, és nemzetek feletti erőknek adja át a helyét. Az ún. "identitásgazdaságban" azonban talán soha nem voltak olyan erősek az állami pozíciók, mint ma. A változások sodrában és a fokozódó bizonytalanság hatására az emberek a nacionalizmus felé fordulnak, államuktól várják biztonságérzetük megerősítését, és feszültségeik regionális identitáskonfliktusokban sülnek ki. A nemzethatárokat büntetlenül átlépő internet ugyanakkor ezt az identitást hívja ki párbajra - elsősorban azzal, hogy a különböző típusú közösségekbe való tartozás tapasztalatait nyújtja, az identitás homogén tömbjei helyett "megsokszorozott" és "egymásra rétegződő" identitásokat képez. A valódi kérdéssé immár az válik - ismeri fel helyesen Everard -, hogy ez az identitászavar miképpen kapcsolódik hozzá a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek tényéhez, és milyen értelmezéssel fordul a hagyományos egyenlőtlenségek és a globális gazdaság által előállított új keletű szerkezeti aránytalanságok (köztük az "információs gyarmatosítás") felé. Ráadásul a globális gazdaság továbbra is a nemzetállamok versenyterepe, vannak és lesznek "felemelkedő" és "lesüllyedő" nemzetek - miközben nemzethatártól függetlenül formálódnak az elitcsoportok globális játszmái.

Az internetet népszerűsítő korai televíziós képanyagok világa kétségkívül határozottan törekedett rá, hogy - elsősorban a sok bőrszínű (multicolor) társadalmak és globális közlemények esetén - a különböző fajok együttes (sőt kiegyensúlyozott) hálózati jelenlétéről, összekapcsoltságáról üzenjen. A jól ismert karikatúra ("az interneten senki nem tudja, hogy kutya vagy") is a technológia egyenlősítő természetét sugallta.

Ezzel az "utópiával" egyre többen kívánnak szakítani. Kalí Tal, az Arizona Egyetem bölcsészprofesszora arra hívja fel a figyelmet, hogy a face to face kommunikáció első mozzanata a partner bőrszínének azonosítása. Az erre utaló vizuális jellegzetességek eltűnése a cybertérben sokkal inkább vezet frusztrációhoz, mint felszabadultságérzethez, sőt számos optikai csalódás forrásává lesz. Kialakult ugyanis egy olyan furcsa állapot, hogy alapértelmezésben fehérnek tételezzük fel a kommunikációs csatorna másik végén állót (default whiteness), egészen addig, amíg másképp nem nyilatkozik. A félreértések elkerülése végett a nem fehér usereknek időről időre meg kell erősíteniük faji identitásukat, ez azonban ellenérzést vált ki a többiekben: "Miért beszélsz állandóan a bőrszínedről?"

A különböző rasszok léte - emlékeztet Alondra Nelson - önmagában nem nehezít meg semmilyen kommunikációt. A rasszizmus terhét kell levetni, hogy a különböző bőrszínűek együttes jelenlétét megfelelő kontextusban kezelhessük. Azzal ugyanis - teszi hozzá Lisa Nakamura a Sonoma State Universityről -, hogy a cybertérben nem "látjuk" a bőrszínt, attól az még a nemmel, a társadalmi osztályhelyzettel és számos más mozzanattal együtt kemény "ténye" a kommunikáló partner mivoltának. Ennek lecserélése (másik bőrszínt választani virtuális alteregóként) Nakamura szerint a legveszélyesebb jelenségek egyike. Az általa identitásturizmusnak (identity tourism) nevezett gyakorlat ráadásul gyakorta összekapcsolódik a hagyományos médiában szerzett sztereotípiák online továbbélésével.

Ezek a megállapítások találóak és igazak. Más kérdés, hogy választott tárgyuk fontosságát felnagyítva a rasszok közeledésének nagy ívű gondolatával állítják szembe saját nézeteiket, miközben azok - minden valóságosságuk ellenére - az internetes kapcsolat- és kommunikációtömegnek csak elenyésző részére érvényesek. A pszeudonim identitású kommunikáció aránya néhány százalék, és a rasszazonosítás igénye csak az online társalgási helyzetek töredékében válik jelentéstelivé. Éppen az a nagyszerű a hálózati eszmecserékben, hogy a témák nagy részében a faji hovatartozás indifferens lehet.

A vizsgált jelenségekkel természetesen kell foglalkozni, és ha lehet, meg kell próbálni orvosolni a felmerülő gondokat. Sokkal valószínűbb azonban, hogy a különböző bőrszínűek hálózati közössége maga találja meg a megfelelő eszközöket, kulturálisakat és technológiaiakat egyaránt. Hogy mást ne mondjunk, a webkamerák, a telekonferenciák és a lassanként tömegesen rendszerbe álló képtelefonok révén fokozatosan "vizuálissá" váló internet például közvetlenné teszi, visszahozza a rasszérzékelés elveszni látszó dimenzióját. De kit érdekel majd ez akkor, amikor a rasszok közeledésének "leutópiázott" gondolata ezer színnel, számtalan aktuális projekttel és keresztkapcsolatok millióival válik egyre érvényesebb és izgalmasabb trenddé?

Irodalom:

Jerry Everard: Virtual States. The Internet and the boundaries of the nation-state (Routledge, 2000). A Routledge kiadó adta közre ugyancsak 2000-ben a Race in the Cyberspace című antológiát, a New York University Press pedig 2001-ben jelentette meg Alondra Nelson szerkesztésében a Technicolor: Race, Technology, and Everyday Life című kötetet. Az MIT 2001 tavaszán rendezte meg Race in the Digital Space című konferenciáját. Ezt a kérdéskört jól összefoglalja Jeffrey R. Young Scholars Question the Image of the Internet as a Race-Free Utopia című cikkében (chronicle.com/free/2001/09/2001092101t.htm).