A Samsung vezetése 87 millió eurót kell fizessen saját cégének

MTI Sajtóadatbank, 2002. január 2. 08:57
Történelmi jelentőségű ítéletben 87 millió eurónak megfelelő összeg, azaz 90 milliárd von a cégnek való visszafizetésére kötelezték a dél-koreai Samsung vezetését. Az ítélet szerint a kilenc, részben még jelenleg is a cég vezetésében dolgozó menedzser hanyag gazdálkodás és a szabadverseny megsértése miatt kapta a pénzbüntetést.
A cég egyik rangidős vezetőjének ezen kívül 7,5 milliárd von (7 millió euró) kenőpénzt is meg kell térítenie, amelyet a cég az egykori dél-koreai elnöknek, Ro Te Vu-nak fizetett. A bíróság döntését azzal indokolta, hogy a kenőpénzek kifizetése mindig is bűncselekménynek számít.

A kártérítést a menedzsereknek döntően két ügylet miatt kell megfizetniük: a Samsung vezetése 1997-ben elhamarkodottan döntött egy cég megvásárlásáról, amely pénzügyileg nehéz helyzetben volt, valamivel később csődbe ment és a konszernnek 27,6 milliárd vonos veszteséget okozott. A vezetőknek ugyancsak vissza kell fizetniük azt a veszteséget, amely azért keletkezett, hogy a konszern egyik leányvállalata javára cégrészeket adtak el. Ezzel megkárosították a részvényeseket és akadályozták a piacgazdaság fejlődését - áll az indoklásban.

A keresetet a cég ellen a kisbefektetők indították, akik eredetileg 350 milliárd vonos kártérítést követeltek.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09