UPC Magyarország - indokolt a kábeltelevíziós díjemelés

MTI Sajtóadatbank, 2002. január 15. 16:22
A UPC Magyarország Kft. 54 különböző hálózatán országszerte történt, átlagosan 16 százalékos díjemelést kizárólag a költségek növekedése indokolta - közölte Szűcs László, a társaság média és sajtókapcsolati igazgatója.
A szóvivő hozzátette: sajnálják és furcsállják, hogy az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt anélkül tett bejelentést a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH), hogy előtte megpróbálta volna megérteni, vagy megismerni a díjemelés szakmai indokait. Aláhúzta: az átlagos emelést az is indokolta, hogy az infláció mellett emelkedtek a hatósági-, szerzői jogi- és műsordíjak. Növelte a költségeket az is, hogy a UPC-nek a kódoltan sugárzott tévéadások továbbítása után díjat kell fizetnie.

Az igazgató kifejtette: a cég az előfizetői visszajelzések és felmérések alapján bővítette szolgáltatásait, ezért nem elfogadható az egyesület azon érvelése, miszerint anélkül emelték az inflációt meghaladóan az előfizetői díjakat, hogy hajlandók lennének érdemben kommunikálni a fogyasztókkal, illetve javítanának a szolgáltatás minőségén.

Szűcs László szerint azért is meglepte őket a bejelentés, mert a kábeltelevíziós szolgáltatásról hiányos ismeretekkel rendelkező civil szervezetet éppen a közelmúltban biztosította együttműködési készségéről a UPC. Az igazgató elmondta: meglepőnek tartják azt is, hogy az egyesület éppen a UPC-vel szemben tett bejelentést, noha más nagyobb kábelszolgáltatók jelentősebb mértékben emelték díjaikat.

- Az egyesület feltehetően arról sem szerzett tudomást, hogy a UPC bevezette a fél- és egyéves előfizetési lehetőséget, amelyhez egy-, illetve kéthavi díjkedvezmény kapcsolódik, s így a nézők gyakorlatilag a tavalyi díjaknál olcsóbban is hozzájuthatnak idén a kábeltévés szolgáltatásokhoz - tett hozzá.

Az igazgató szerint a versenyhivatali vizsgálatban nincs semmi rendkívüli, hiszen a GVH az egyesület lépésétől függetlenül, minden évben rendszeresen megvizsgálja, hogy a Hírközlési Felügyeletnél már bejelentett díjemelés arányban áll-e a költségek növekedésével. Aláhúzta: a hivatal a díjemelések miatt az elmúlt években egyszer sem állapított meg erőfölénnyel való visszaélést.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09