Homoki János elsőfokon nyert a stop! ellen

MTI Sajtóadatbank, 2002. február 18. 15:45
Homoki János honvédelmi államtitkárral szemben 1.7 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a MiG-ügy kapcsán a Telnet Magyarország Rt.-t elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára azért indított 10 millió forintos nem vagyoni kártérítési pert, mert nevét összefüggésbe hozták a vadászrepülőgépek beszerzésével kapcsolatban feltételezett korrupciós üggyel és emiatt kettétört politikai karrierje, egészségi állapota pedig megromlott.
A bíróság megállapította, hogy a Telnet Rt. által kiadott stop! megsértette Homoki Jánosnak a jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait. A 2001. augusztus 8-án megjelent, Korrupció a vadászgép-beszerzés ügyben című írás ugyanis hamis látszatot keltve, valótlanul híresztelte, hogy a felperes korrupciós cselekmény haszonélvezője.

A bíróság az alperest eltiltotta a további jogsértéstől és kötelezte, hogy 15 napon belül fizessen meg 1,7 millió forintot. A bíróság szerint az alperes nem tudta alátámasztani az internetes újságban közölt vádakat, pedig erre számos lehetősége lett volna, ha valóban rendelkezik bizonyítékokkal. Az alperes ügyvédje perbeszédében úgy vélekedett, hogy Homoki János nem tudta bizonyítani, mekkora lelki megrázkódtatás érte őt. A bíró szerint azonban külön bizonyítás nélkül is belátható, hogy egy ilyen közlés súlyos lelki megrázkódtatást okozhat. A felperes tanúinak, a minisztérium egyházügyi, illetve emberi jogi referenseinek beszámolóit életszerűnek találta a bíróság.

Pataki Árpád bíró indoklásában elmondta: a lap igen súlyos vádat fogalmazott meg a felperessel szemben, amely a bíróság értékelése szerint nem nyert bizonyítást. A bíróság nem értett egyet a lap főszerkesztőjével, aki szerint mindent megtettek az ügy alapos körüljárása érdekében. A bíró hangsúlyozta: alapvető sajtóetikai szabály, hogy sokoldalúan kell tájékozódni, azonban ebben az ügyben ennek nyomát sem vélte felfedezni a bíróság. Felhívta a figyelmet, hogy olyan vádakat fogalmaztak meg az internetes lapban, amelyek, ha igazak, büntetőeljárásnak kellett volna indulnia. A felek 15 napon belül fellebbezhetnek az ítélet ellen.

A MiG-ügy kapcsán már jogerősen sajtópert nyert Homoki János az internetes lap ellen tavaly novemberben. Akkor a bíróság helyreigazításra kötelezte a stop!-ot. Az államtitkár ugyancsak kártérítési pert indított a tv2 kereskedelmi televízió ellen is, 20 millió forintos nem vagyoni kártérítést követelve. A tv2 ugyanis a stop! interneten, tavaly augusztus 8-án nyilvánosságra hozott információját még aznap kétszer, majd 9-én és 10-én további négy alkalommal tette közzé és kommentálta hírműsoraiban, továbbá bemutatta Homoki János vagyonnyilatkozatát is.

A politikus ebben a perben a bíróságtól részben annak megállapítását is kéri, hogy a hírműsorokban elhangzottak, illetve vagyonnyilatkozatának ezzel összefüggésben történt bemutatása, személyiségi jogait és jó hírnevét sértették.

Kulcsszavak: +legfontosabb Telnet jog

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05