Folytatódnak a mobilsugárzással kapcsolatos kutatások

Kollár Csaba, 2002. március 4. 22:24
Az angol kormány bejelentette, hogy folytatja azokat a kísérleteket, melyek célja annak megállapítása, hogy a mobiltelefonok által keltett sugárzás milyen hatásokkal lehet az emberi szervezetre.
A bejelentés újdonsága, hogy az angol kutatók nem a káros hatásokról, hanem általában a hatásokról kívánnak újabb ismereteket szerezni annak érdekében, hogy objektív képet mutassanak be e témával kapcsolatban. Az angol kormány által kiadott közlemény szerint sajnos egyes kutatásoknál kifogásolható, hogy a kutatók "az objektív eredmények ismerete, vagy az eddig megismert eredmények objektív elemzése nélkül, illetve felszínes elemzésével" fogalmazták meg álláspontjukat.

A kormány által finanszírozott és a Radiocommunications Agency által vezetett kutatásban már tavaly születtek megállapítások, melyek közül az egyik az, hogy az antenna helyzete nem gyakorol közvetlen hatást a mobiltelefon használójára.

A kutatások második menetében – többek között – 100 átjátszóállomás elektromagnetikus emisszióját, illetve ezen állomások környezetre gyakorolt hatását vizsgálják majd. A felmérések eredményével a tervek szerint 2002 végén ismerkedhetünk meg.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09