A Miskolci Egyetem és a National Instruments együttműködése

MTI Sajtóadatbank, 2002. március 27. 10:53
Együttműködési megállapodást írt alá a Miskolci Egyetem (ME) és az amerikai National Instruments (NI), a személyi számítógép alapú mérési és automatizálási technika világviszonylatban vezető gyártója Miskolcon, kedden.
A szerződést kézjegyével ellátó Besenyei Lajos, az ME rektora és James Truchard, az NI alapító elnöke az ünnepélyes aláírást követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy az oktatási intézmény és az amerikai világcég egy évtizede áll igen jól működő szakmai kapcsolatban. Ennek eredményeként az egyetem több száz hallgatója - gépész-, informatikus-, villamosmérnök - használja az NI szoftver- és hardvereszközeit a legmodernebb méréstechnika elsajátítására.

A kialakult, mindkét fél számára hasznos együttműködés eredménye, az egyetemen folyó szakmai munka elismerése a mostani megállapodás, amelyre az alapító elnök mellett a cég több vezetője is Magyarországra, illetve Miskolcra érkezett. A szerződés értelmében az Miskolci Egyetem intézetei korlátlan felhasználóivá válnak a cég szoftvereszközeinek.

Az eseményen felavatták azt a számítógépes méréstechnikailaboratóriumot is, amelyik a jövőben a National Instruments nevet viseli. Az NI vállalja, hogy a laboratórium felszereléseinek folyamatos bővítéséhez és korszerűsítéséhez rendszeres támogatást nyújt, valamint a következő 3 évre ingyenesen biztosítja a szoftvercsomagok karbantartását és frissítését.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05