Antenna Hungária: rendes évi közgyűlés

Kovács Attila, 2002. április 17. 16:22
Április 17-én tartotta rendes évi közgyűlését az Antenna Hungária Rt. (AH). Az eseményt követő sajtótájékoztatón László Géza vezérigazgató elmondta, hogy a 2000-es üzleti évhez képest közel 20,3 %-kal nagyobb mérlegfőösszeggel (55,5 milliárd Ft) és 1,3 milliárd forintos mérleg szerinti eredménnyel fogadták el a részvényesek a társaság beszámolóját a 2001. üzleti év eredményeiről. Az AH értékesítési nettó árbevétele 22,7%-kal, az üzleti tevékenység eredménye 8,7%-kal emelkedett 2001-ben.
A közgyűlés úgy döntött, hogy az eredményt nem fizetik ki osztalékként, hanem teljes egészében eredménytartalékként a társaságnál marad. A lejárt mandátumú igazgatóság tagjait a közgyűlés további két évre szóló mandátummal újraválasztotta. A legfelsőbb döntéshozó fórum elfogadta továbbá az AH konszolidált (vállalatcsoporti) 2001. Évi beszámolóját is, 49,4 milliárd Ft-os mérlegfőösszeggel és 933 millió Ft-os veszteséggel.

László Géza kijelentette, hogy a múlt év nagyon jelentős volt a társaság életében, az árbevétel dinamikusan növekedett, az AntennaMikro több mint százezer előfizetőre tett szert, megkezdődtek a DVB-T kísérletek (üzembe helyezték az adót), 65%-kal nőttek az adatátviteli bevételek, a műsorszórási, -terjesztési és a távközlési tevékenységekre megszerezték az ISO 9001-es minősítést. Az auditori jelentés felhívta a figyelmet arra, hogy 2001-ben 2000-hez képest az AH-nál a likviditás romlott. Idén a következőkben kell a társaságnak döntést hoznia: a Vodafone-ban való részesedése, a tőkeemelés mértéke, az AH szerepe az egyes szolgáltatási területeken, az AH hosszú távú tulajdonosi szerkezete.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05