GVH: a Matáv, Mol és OTP közös törzsvásárlói kártyájáról

Kovács Attila, 2002. május 9. 12:23
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa a 2002. május 9-én megtartott tárgyalásán hozott határozatával az OTP Bank Rt., a Mol Rt. és a Matáv Rt. közös, Multipont nevű törzsvásárlói programjáról szóló megállapodásról döntött. Miután a megállapodást a versenytörvény kartelltilalmi szabálya alapján értékelte, a versenytanács meghatározott feltételeket szabott ahhoz, hogy a Multipont kártya a versenytörvény értelmében jogszerűen működhessen.
A határozat szerint a Multipont program 2004. december 31. napjáig mentesül a versenytörvényi tilalom alól, azzal a feltétellel, hogy a kibocsátott összes Multipont kártyák száma nem haladhatja meg a 250 ezret. Azt a kötelezettséget is előírta a versenytanács a Multipont programban partnervállalkozások számára, hogy a forgalomban lévő törzsvásárlói és bankkártyáik számáról és forgalmáról félévente a további versenyhatósági monitoring és elemzés érdekében adjanak tájékoztatást. A versenytanács döntését a hazai törzsvásárlói kártyapiac és a fogyasztó viselkedés jellemzői alapján, a piac egyelőre bizonytalan dinamikáját figyelembe véve alakította ki, abból a versenyaggályból kiindulva, hogy a Multipont program résztvevői jelentős ügyfélbázissal rendelkező vállalkozások. A Multipont piaci helyzetét és a programban részt vevő vállalkozásoknál értékelhető célját és hatását is külön vizsgálva jutott a GVH arra a döntésre, hogy a ma még kialakulatlannak tekinthető piacon csak a megszabott feltételekkel lehet jelen a Multipont kártya.
Kulcsszavak: MOL jog OTP Matáv GVH

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05