Meghosszabbított pályázat a bolgár szolgáltatóra

MTI Sajtóadatbank, 2002. május 19. 07:49
Két héttel meghosszabbította a bolgár privatizációs ügynökség a bolgár távközlési társaság (BTK) privatizációs pályázatának beadási határidejét.
A jelentkezőknek így 2002. június 10-ig van lehetőségük arra, hogy megtegyék előzetes ajánlatukat a bolgár telefontársaság maximum 65 százalékára. A győztes opciót kap egy GSM-alapú mobilhálózat kiépítésére is, amely a harmadik mobilhálózat lehet Bulgáriában. A privatizációs ügynökség ügyvezető igazgatójára hivatkozva a BTA bolgár hírügynökség azt közölte, hogy eddig 8 érdeklődő vásárolta meg a pályázati dokumentációs csomagot.

A szófiai kormány a vállalat 65 százalékának eladásából legkevesebb 100 millió dollárt remél, az eladást az idei legjelentősebb privatizációs ügyletnek tekinti. A társaság privatizációja évekkel ezelőtt kezdődött, és egyszer már meg is hiúsult. Sajtóértesülések szerint az egyik jelentkező a görög OTE telefontársaság, amely a korábbi pályázaton is részt vett, de emlegetnek oroszországi, török és kínai érdeklődőt is. Az esetleges vásárlók között felvetődött a Matáv neve is, ám hivatalosan a magyar távközlési cég annál többet nem közölt, mint hogy a privatizációs feltételektől függően nem zárkózik el attól, hogy megvizsgálja a kérdést. A Matáv érdeklődését erősítheti az, hogy mintegy másfél éve szerzett érdekeltséget a térségben, a macedón Maktelben.

A BTK a 8 millió lakosú Bulgária 35 százalékát látja el távközlési szolgáltatással. Tavaly 241 millió leva (108 millió dollár) nettó profitot könyvelt el, 43 százalékkal többet, mint 2000-ben.

Kulcsszavak: BTC +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09