Hanyatló európai PC-piac

Kiss Ádám Zoltán, 2002. július 13. 10:49
A Gartner legújabb jelentése eltörölte az eddig optimista európai PC-piaci várakozásokat, az eredmények minden várakozást alulmúlnak.
A cég szerint az európai eladások várhatóan 2001 harmadik negyedéve óta a legrosszabb mérleget produkálják majd. Az elemzők vezetője, Brian Gammage kijelentette, semmi jót nem jósolhatnak, a legtöbb nagy piac lelassult. A legnagyobb gondot azonban az okozza, hogy a korábban fordulóban levő piac mozgásának iránya megkérdőjeleződött. Eddig úgy tűnt, hogy a kétségbeejtően gyenge tavalyi harmadik negyedév után lassú magához térés után lendületet vesz a piac, és elkezdődik a kezdetben lassú, mégis stabil növekedési szakasz. Most a fordulat irány vált kétségessé, és Gammage nem zárta ki, hogy újabb visszaesés következik. Az első negyedév eredményei nagyjából azonosak voltak a tavalyival, ami nagy előrelépés a negyedik negyedév 6 százalékos csökkenéséhez képest, nem is beszélve a tragikus 12 százalékos visszaesésről a tavalyi év harmadik negyedében. Az eset érdekessége, hogy a Gartner mindezt a Dell pozitív mérlegének nyilvánosságra hozása után jelentette ki, ám elemzők felhívják a figyelmet az eddigi gyakorlatra, miszerint a Dell inkább a hanyatló piacon képes előretörni egyre csökkenő versenyképességű riválisai rovására.
Kulcsszavak: PC trend Gartner Group

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09