A Dell emeli nyereség- és forgalmi előrejelzését

MTI Sajtóadatbank, 2002. július 15. 07:09
A világ második számú személyi számítógép gyártója, a Dell felfelé módosította második üzleti negyedévi forgalmi és nyereség-előrejelzését. Az elemzők viszont ebben kételkednek.
A bejelentés szerint a folyó negyedben a cég részvényenként 0,19 dolláros nyereségre számít az eddig valószínűsített 0,18 dollár helyett. A bejelentés nyomán a csütörtöki tőzsdezárás utáni kereskedésben erősödtek a cég részvényei: a 23,93 dolláros záráskori érték az elektronikus Instinet kereskedésben 25,31 dollárra emelkedett.

A cég a megemelt prognózist azzal indokolta, hogy konkurenseivel szemben növelte piaci részesedését, a bejelentés azonban meglepte az elemzőket, akik a jelenlegi piaci környezetben ezt nehezen tartják elképzelhetőnek. A Dell arra számít, hogy a negyedben forgalma az előző év azonos időszakához képest 9 százalékkal 8,3 milliárd dollárra nő. Május közepén a cég még 8,2 milliárd dollárt várt. A második negyedév augusztus 2-án végződik a Dell üzleti naptárában.

Kulcsszavak: +céginfo trend Dell

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05