NTT DoCoMo: erősödő jelenlét Európában

Kollár Csaba, 2002. július 23. 18:25
Az NTT DoCoMo már eddig is több országban jelent meg többnyire vegyes vállalattal. Most ezeket a vállalatokat kívánja összevonni egy holding keretében.
A japán mobilkommunikációs óriáscég, az NTT DoCoMo bejelentette, hogy európai leányvállalatait és egyéb érdekeltségeit átstrukturálja annak érdekében, hogy még jobban erősítse a vállalat európai jelenlétét. A struktúraváltás különösen a 3G-szolgáltatások európai indítása miatt érdemel figyelmet.

A jelenleg 100%-ban az anyavállalathoz tartozó, londoni központú DoCoMo Europe (UK) Ltd. az összevonást követően DoCoMo Europe Ltd. néven fog működni úgy, hogy továbbra is a japán cég lesz 100%-ban a tulajdonosa. A másik három leányvállalat pedig e cég alá fog tartozni. A tervek szerint a struktúraváltásra 2002 szeptemberében kerül sor.

A londoni központú DoCoMo Europe Ltd. egyben a DoCoMo európai főhadiszállása is lesz. Innen irányítják majd az i-mode és a 3G-szolgáltatások értékesítését Európába, a három leányvállalattal együttműködésben. A DoCoMo Europe Ltd. lesz a felelős a vállalat európai PR/IR tevékenységéért, valamint az európai cégekkel történő kapcsolatépítésért is. Ezenkívül innen történik a DoCoMo meglevő partnerei számára a technikai támogatás biztosítása. A DoCoMo jelenlegi európai vezetője, Kunihiko Adachi úr lesz a DoCoMo Europe Ltd. ügyvezető igazgatója.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09