Michael Ahern ír kereskedelmi miniszter az eTel Magyarországnál

forrás: Prim Online forrás: Prim Online, 2002. szeptember 10. 12:31
A kétoldalú kereskedelem élénkítésének lehetőségeiről Magyarországon tárgyaló Mihael Ahern, ír kereskedelmi miniszter kedden Budapesten felkereste az egyik legdinamikusabban fejlődő ír vállalkozást, az értéknövelt céges telekommunikációs szolgáltatásokat nyújtó eTel Magyarországot.
Érdeklődéssel hallgatta Sean Melly-nek, a dublini székhelyű eTel Csoport vezérigazgatójának és Lukács Tamásnak, a magyar leányvállalat ügyvezető igazgatójának tájékoztatását a versenypiaci alapokon működő távközlési vállalat kiemelkedően sikeres magyar piaci fogadtatásáról: az eTel egy év alatt megnégyszerezte ügyfeleinek számát. A miniszter ugyanakkor tájékoztatást hallgatott meg a magyarországi távközlési versenypiac kibontakozását akadályozó legújabb hatósági szabályozásról.

Elhangzott, hogy az eTel Magyarország 1999-es megalapítása óta szorgalmazta a távközlési piac felszabadítását: versenyképes áron kínált magas színvonalú hang-, adat- és internetszolgáltatásokat vállalati ügyfeleinek. A hírközlési törvény elfogadását követően az elsők között igényelt és kapott szolgáltató-választó számot. Az eTel volt az első nem mobil távközlési szolgáltató, amely az új törvény feltételei szerint kötött összekapcsolási szerződést egy másik szolgáltatóval. Felkészült arra, hogy az egész országra kiterjessze a szolgáltatásokat. Mindennek hatására a keddi eseményen résztvevők a vállalat 600. ügyfelének gratulálhattak. Az eTel ugyanakkor folyamatosan szorgalmazta eurokonform összekapcsolási referencia ajánlat kidolgozását és elfogadását.

Lukács Tamás ügyvezető a miniszterhez intézett beszámolójában elmondta, hogy az eTel Magyarország fellépett és pert indított a HDB (Hírközlési Döntőbizottság) RIO-ra (referencia összekapcsolási ajánlat) vonatkozó határozata ellen, amelyet versenyellenesnek, az egységes hírközlési törvény szellemével és betűjével, valamint az európai normákkal is ellentétesnek tart. Az eTel kormányzati beavatkozást sürget a volt monopolszolgáltató versenyellenes összekapcsolási árképzésének megakadályozására. Az eTel megállapítása szerint - amelyben osztozik az Alternatív Távközlési Szolgáltatók Egyesülete - a HDB döntése megkérdőjelezi a magyar kormányzatnak a távközlés liberalizációjára irányuló szándékait, leértékeli a befektetők beruházásait hazai távközlési vállalkozásokba.

Sean Melly vezérigazgató elmondta, hogy a Magyarországon elfogadott összekapcsolási percdíjak többszörösei az EU-ban a hatóságok által elfogadott és a gyakorlatban alkalmazott összekapcsolási díjaknak, és a MARIO gyakorlatilag kizárja az alternatív szolgáltatókat a lakossági piacról és az üzleti piac azon rétegéből, amely a Matáv előfizetői hálózatán keresztül veszi igénybe szolgáltatásaikat. Ez oda vezet, hogy az EU gyakorlattól eltérően inkább csökkent, mintsem fokozódik a piaci verseny a hazai telekommunikációban.

"A MARIO életbe lépésének hatására az eTel Magyarországnak is át kell gondolnia a magyar piacon a jövőben vállalható szerepvállalását" - jelentette ki az eseményen Sean Melly.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09