Kínában már az AltaVistát is blokkolják

Tóth Kristóf, 2002. szeptember 11. 07:18
A kínai kormányzat az ország internetezői számára a napokban elérhetetlenné tette az egyik legnépszerűbb internetes kereső szolgáltatást, az AltaVistát. Az AltaVista blokkolása része annak a kiterjedt kampánynak, melynek keretein belül a kínai kormányzat minden olyan dolgot betilt, mely potenciális veszélyt jelenthet az uralmon lévő kommunista pártra, illetve amely a kormányzat hivatalos álláspontja szerint több szempontból is alkalmatlan arra, hogy a kínai lakosok hozzáférjenek.
Kínában az elmúlt hónapokban egyébként immár bevett szokássá vált az internetes keresőszolgáltatások üldözése és működésük lehetetlenné tétele. Mint ismeretes, a kínai vezetés néhány nappal ezelőtt az amerikai székhelyű Google kereső szolgáltatáshoz való hozzáférést is megakadályozta az országban, valamint emlékezetes, hogy a Yahoo kínai kirendeltsége idén márciusban egy olyan kényszerű szerződést kötött a kínai kormánnyal, mely kimondja, hogy a Yahoo csak a kínai vezetés által engedélyezett tartalmakat szolgáltathat az országban. Konkrét példa, hogy a Yahoo China számára meg van tiltva, hogy a kínai vezetés által üldözött Falun Gong szektával kapcsolatos internetes tartalmakra mutató linkeket jelentessen meg.

A kínai kommunista vezetés egyre komolyabb lépéseket tesz az internet szabályozásának különböző irányaiba, ami egyértelműen annak a bizonyítéka, hogy a kormányzatot egyre jobban aggasztja az internet, és ily módon a szólásszabadság térnyerése - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Jonathatn Zittrain, a Harvard Egyetem Internet és Társadalom tanszékének vezetője. Zittrain meglátása szerint több mint aggasztó, hogy a kínai kormányzat az elmúlt hetekben-hónapokban több ezer olyan internetes oldalt és szolgáltatást blokkolt, melyek adott esetben a kommunista vezetésre veszélyt jelenthetnek. Zittrain kollégáival közösen kifejlesztett egy speciális alkalmazást, név szerint a Real-Time Testing of Internet Filtering in China-t, mely arra hivatott, hogy megállapítsa, hogy Kínában mely internetes website-ok elérését blokkolják. Jelen pillanatban többek közt a következő website-okat lehetetlen elérni Kínában: USCourts.gov, Playboy.com, Sex.com, MIT.edu, NPR.org, CNN.com, BBC.com. Zittrain azt tervezi, hogy néhány héten belül nyilvánosságra hoz egy olyan, a témával foglalkozó terjedelmes jelentést, mely a kínai vezetés által blokkolt összes internetes oldalt tartalmazni fogja.

Kulcsszavak: AltaVista trend Kína

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09