Sík Zoltán : csak hiányos információkkal rendelkezem az In-Forrás Kht.-ről

Szalay Dániel, 2002. október 2. 17:57
Az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni osztálya egy ideje már vizsgálja az előző kormányzati ciklusban 500 millió forintos alaptőkével alapított In-Forrás Közhasznasznú Társaságot, melynek élén Kiss Elemér mostani kancellárminiszter szerint egy praktizáló nőgyógyász állt, ami szerinte már eleve furcsa lehet egy informatikai fejlesztésekkel foglalkozó kht. esetében. Eközben egy magáncég is vizsgálatot folytatott több állami cégnél, a Miniszterelnöki Hivatalhoz ma eljuttatott vizsgálatában az In-Forrásnál történteket is aggodalmasnak minősítették. Cikkünkben megszólal Sík Zoltán egykori informatikai kormánybiztos is.
A vizsgálat keretében különleges "cégtérkép" is készült, melyből kiderül, hogy az ügyek során milyen személyi összefonódások vannak, és megvilágítja az összefüggéseket is. Egy képviselő nemrégiben egy interpellációjában arra volt kíváncsi az Országgyűlésben, hogy hol tart a vizsgálat az In-Forrás Kht. ügyében, mely társaságot a Miniszterelnöki Hivatal 2001-ben 500 millió forint tőkével alapította. Világosi Gábor már az őszi ülésszak kezdetén arról beszélt, hogy szerinte az In-Forrásnál sikkasztás és az okirathamisítás gyanúja is felvetődik. Kérdésére válaszolva kiderült, a rendőrség bűntető eljárás keretében vizsgálódik az ügyben.

A Népszabadság mai számában egyébként az áll, hogy Nagy Gábor, az In-Forrás Kht. felügyelőbizottságának menesztett elnöke az Alkotmánybírósághoz fordul, mert szerinte aggályos, hogy állami cégeket egy magáncég vizsgál. A magáncég képviselője, Tarjányi Péter viszont azt nyilatkozta, hogy a magántársaságok több területen olyan szakértelemmel bírnak, amellyel az államigazgatásban lévő szakemberek nem rendelkeznek.

Sík Zoltán, akinek 2000-től 2002-ig a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztosságának vezetőjeként (informatikai kormánybiztosként) rálátása lehetett az In-Forrás Kht.-re, a Prím Online többszöri megkeresése után az alábbi nyilatkozatot küldte: "Miután az In-Forrás Kht.-t nem az IKB, hanem a MEH hozta létre és üzemeltette, így az ottani dolgokról nagyon kevés és hiányos információkkal rendelkezem, így nem tudok érdemben nyilatkozni."

Az egykori informatikai kormánybiztos a Prím Online azon kérdésre, számít-e arra, hogy a rendőrség tanúként is meghallgatja az ügyben, nem reagált. Sík Zoltán a részletesebb nyilatkozat-tételtől egyelőre elzárkózott. Lapunknak adott korábbi nyilatkozatában azt mondta, ha neki nem tetsző döntéseket hozott a MEH, írásban kifejezte ellenvetését, bár jó köztisztviselőként végrehajtotta az utasításokat.

Kulcsszavak: jog MeH IKB +legfontosabb

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09