A DDR 400 csak átmeneti megoldás a DDR II előtt

Tóth Kristóf, 2002. október 13. 06:45
Az elmúlt napokban fény derült arra, hogy a világ harmadik legnagyobb DRAM memóriagyártója, a Micron Technology úgy vélekedik a jelenlegi memóriapiaci helyzetről, hogy bár elképzelhető, hogy a DDR400-as SDRAM memóriák rövid időn belül felváltják nem is olyan rég debütált DDR333-as társaikat, azonban a DDR400-as modulok élete várhatóan ugyancsak tiszavirág életű lesz.
A Micron Technology vezetőinek meglátása szerint a DDR400-as memóriák népszerűsége és életciklusa azért lesz rövid, mert már a láthatáron vannak az újgenerációs DDR II memóriamodulok.

Az idén harmadik alkalommal megrendezett VTF (VIA Technology Forum) szakmai konferencia keretein belül Terry Lee, a Micron Technology technológiai fejlesztésekkel és marketinggel foglalkozó részlegeinek a vezérigazgatója elmondta, hogy a DDR400-as SDRAM memóriák csak egyfajta átmenetet képeznek a korábbi DDR memóriák, valamint az új generációs DDR II memóriák között. Lee szerint ezzel együtt korántsem elhanyagolható a piacon nemrégiben felbukkant DDR400-as memóriák szerepe, ugyanis amíg a DDR II memóriák, illetve az ezen memóriákat befogadó alaplapok nem jelennek meg a piacon, addig a maximális teljesítményre vágyó felhasználóknak meg van a lehetőségük arra, hogy DDR400-as eszközöket vásároljanak.

Lee kitért arra, hogy a DDR400-as SDRAM memóriák jelenleg és a közeljövőben elsősorban a high-end kategóriás számítógépekben lesznek fellelhetők, ami azt jelenti, hogy ezen memóriák legfeljebb csak kis számban jelennek meg a középkategóriás rendszerekben. A Micron Technology szerint az egycsatornás DDR400-as memóriák jelen pillanatban lényegében minden igényt képesek kielégíteni, azonban nem kétséges, hogy működési frekvenciájuk, valamint adatátviteli sebességük hamarosan kevésnek fog bizonyulni. Ekkor jönnek majd képbe a kétcsatornás DDR II memóriák, melyek jó ideig elegendő memória sávszélességet fognak biztosítani. Az idei VTF-en egyébként egy másik nagy memóriagyártó, a Hynix Semiconductor is képviseltette magát, és kiderült, hogy a Hynix vezetői a Micron vezetőihez hasonlóan úgy vélekednek, hogy a DDR400-as memóriák nem jelentenek többet egy egyszerű átmenetnél a korábbi és a második generációs DDR memóriák között.

Kulcsszavak: Micron trend memória

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09