Microsoft Magyarország: 25 százalékos növekedés

MTI Sajtóadatbank, 2002. október 18. 07:17
A Microsoft Magyarország dollárban számolva 25 százalékkal növelte árbevételét a 2001. július 1-jétől 2002. június 30-ig tartó pénzügyi évében - közölte Vityi Péter, a társaság ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Az ügyvezető igazgató a társaság gazdálkodásáról abszolút számokat nem közölt, csupán annyit mondott, hogy idén a gazdasági környezet alakulásától függően, szintén dollárban számolva 10-20 százalék közötti növekedést várnak.

Az elmúlt pénzügyi évben 70 főt foglalkoztató Microsoft Magyarország az asztali rendszerek szoftverpiacán 20 százalékos, míg a vállalati szerver szegmensben 65 százalékos árbevétel-növekedést ért el.

Vityi Péter elmondta, hogy az elmúlt pénzügyi évben árbevételük 60 százaléka hosszú távú szerződések alapján folyt be.

Vityi Péter hozzátette, hogy a világszinten 45 ezer főt foglalkoztató Microsoft az idei pénzügyi évben 4500-zal növeli munkatársainak létszámát, ezen belül a magyar csapat 10 fővel gyarapodik.

Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy az idén létrehoznak egy négyfős, fejlesztéssel foglalkozó csoportot is.

Kérdésekre válaszolva a Vityi Péter a kormány által bejelentett dolgozói PC-programmal kapcsolatban elmondta: az adókedvezmények jövőre az újonnan eladott számítógépek számát akár 50 százalékkal is növelhetik.

Kulcsszavak: +céginfo Microsoft-hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05