A Microsoft és Panasonic bejelentette a HighMAT technológiát

Új technológia a digitális tartalmak kezelésére

Tóth Kristóf, 2002. október 24. 08:33
A Microsoft és a Panasonic mindent megtesz annak érdekében, hogy a személyi számítógépek és a különböző fogyasztói elektronikus eszközök között a digitális médiák kezelésének tekintetében meglévő rést betömje. Ennek ékes bizonyítéka, hogy az említett két mamutcég munkatársai a napokban egy olyan új, közösen kifejlesztett technológiáról adtak számot, mely arra hivatott, hogy a digitális fényképek, zenefájlok, videoanyagok és egyéb más digitális tartalmak kezelését egységesítse, függetlenül attól, hogy ezen tartalmakhoz a felhasználók egy személyi számítógép, vagy valamilyen fogyasztói elektronikus eszköz (CD, DVD-lejátszó) segítségével kívánnak hozzáférni.
Michael Aldridge, a Microsoft szóvivője a bejelentés kapcsán utalt arra, hogy a fogyasztói elektronikus eszközök és a személyi számítógépek az eddigiekben merőben másképp kezelték a különböző digitális tartalmakat, vagyis például egy CD lejátszó teljesen másképp jelezte ki és játszotta le egy CD tartalmát, mint egy PC. Aldridge szerint ezen mihamarabb változtatni kell, és a felhasználók igényeit maximális mértékben ki kell elégíteni egy új, egységesítést előirányzó technológiával.

A Microsoft ennek érdekében a Panasonic fejlesztőmérnökeivel közösen kifejlesztett a keresztségben HighMAT (High-performance Media Access Technology) nevet kapott vadonatúj technológiát, mely eleinte kizárólag a kompaktlemezekkel, vagyis a CD-kkel lesz kompatibilis, azonban rövid időn belül más adattároló megoldásokkal, így például többek közt a DVD lemezekkel is összeházasítható lesz. Elmondások szerint a HighMAT technológia iránt már most rendkívül nagy érdeklődés mutatkozik, így például tudni lehet, hogy a Fuji Photo Film már jelezte is szándékát azzal kapcsolatban, hogy licenszelni szeretné a technológiát.

A HighMAT technológia révén a fogyasztói elektronikus eszközök fejlesztésével és gyártásával foglalkozó cégek minden korábbinál több PC felhasználót nyerhetnek meg maguknak, a Microsoft pedig ezen technológiának köszönhetően újabb lépést tehet az irányba, hogy a személyi számítógépeket otthoni digitális szórakoztató központokká alakítsa át - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Susan Kevorkian, az IDC piackutató cég elemzője. A Microsoft a Windows Media Player 9 végleges verziójában, valamint a legújabb Windows Movie Maker szoftverekben már támogatni fogja az új technológiát, a Panasonic pedig a 2003-ban forgalomba kerülő CD, illetve DVD lejátszóit kívánja felvértezni a HighMAT-tel.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09