Két vadonatúj Palm kéziszámítógép

Tóth Kristóf, 2002. október 28. 20:51
A Palm a napokban végre felkavarta egy kicsit a kéziszámítógépek világát, ugyanis a cég munkatársai hétfőn két vadonatúj kéziszámítógépről rántották le a leplet. Ahogy az várható volt, a Palm mindkét újdonsága a nem éppen olcsó, high-end kategóriás kéziszámítógépek táborát gazdagítja, így esetükben a színes, 16 bites színmélységű kijelzőkön nem szabad meglepődni, mint ahogy azon sem, hogy az egyik újdonság az első, immár 5.0 verziószámmal rendelkező Palm OS operációs rendszerrel ellátott kéziszámítógép. A közelmúltban a túlontúl lassú fejlesztései miatt sokat szidott gyártó most igazán kitett magáért, és két teljesen új, nagytudású eszközt dobott piacra.
A Palm egyik újdonsága a keresztségben a Tungsten T nevet kapta. A 499 dolláros áron kapható kéziszámítógép többek közt egy nagy felbontású, 320x320 pixeles színes kijelzőt, 16 MB memóriát, valamint egy 144 MHz-es működési frekvenciával rendelkező, Texas Instruments-féle OMAP (Open Multimedia Applications Protocol) processzort tudhat magáénak. A Tungsten T az integrált Bluetooth kontrollernek köszönhetően pillanatok alatt, mindenféle vezetékek nélkül rácsatlakoztatható különböző notebookokra, vagy mobiltelefonokra.

A gyártó másik újdonsága a Tungsten W típusjelzést viseli magán, és elmondható róla, hogy a Palm első olyan kéziszámítógépe, mely integrált billentyűzettel és GPRS (General Packet Radio Service) kompatibilitással rendelkezik, vagyis a Tungsten W jóval túlmutat egy átlagos kéziszámítógép tulajdonságain. A Tungsten W a hozzá mellékelt fülhallgató segítségével teljes értékű mobiltelefonként is használható, azonban a Palm nem tulajdonít túl nagy jelentőséget a dolognak. Nem várjuk azt, hogy a felhasználók a Tungsten W megvásárlását követően megszabadulnak majd már meglévő mobiltelefonjaiktól - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban David Cristopher, a Palm termékmenedzsment részlegének az igazgatója.

A Tungsten W ugyanazt a 320x320 pixeles felbontású színes kijelzőt tudhatja magáénak, mint a Tungsten T, azonban Palm OS operációs rendszere nem 5.0-s, hanem csak 4.1-es. A Motorola Dragonball VZ mikroprocesszorral szerelt újdonság ára 549 dollár. A Palm munkatársai elmondták, hogy a Tungsten T és Tungsten W kéziszámítógépek forgalmazása Európában napokon belül meg fog kezdődni, az Egyesült Államokban azonban várhatóan csak a jövő év elején mutatkozik majd be a két újdonság.

Kulcsszavak: Palm +fohir pda

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50