A telefonszolgáltatás áfájának módosítása: alkotmányellenes a PM tervezete?

Szalay Dániel, 2002. november 3. 08:50
Az Adótanácsadók Országos Egyesületének alelnöke, Vadász Iván állítja, a Medgyessy-kormány tervezete, mely szerint a telefonköltség áfájának csupán 70 százaléka lenne elszámolható, alkotmányellenes, mert az adózás vélelmen alapulna, ami az Alkotmánybíróság korábbi határozatával ellentmondana. A Pénzügyminisztérium szerint viszont nem alkotmányellenes a tervezet, ami már a Tisztelt Ház előtt van.
A vállalkozások telefonköltsége legalább 7 százalékkal nőhet jövőre, ha az adótörvénybe az elmúlt napokban becsempészett módosítást a magyar törvényhozás elfogadja. A PM azt szeretné, ha a vállalkozások ezentúl a telefonköltség áfájának csak 70 százalékát kaphatnák vissza, mivel érvelésük szerint a társaságok alkalmazottjai gyakorta magáncélból is használják a hálózatot.

Az Alkotmánybíróság korábban - a cégautók magáncélú használatával kapcsolatban - leszögezte, az adózás nem alapulhat vélelmen. "Itt is egy olyan vélelemről van szó, hogy 70 százaléka az üzleti beszélgetés, 30 százalék pedig a magáncsevej, és ennek ezért az áfája nem levonható. Véleményem szerint ez ugyanúgy alkotmánysértő." - nyilatkozta az RTL Klub Híradójának Vadász Iván szombaton.

A Pénzügyminisztérium szóvivője ezt nem így látja. Szerintük szó sincs alkotmánysértésről, mert a telefonbeszélgetéseket abból a célból, hogy üzleti célú, vagy sem, nem rögzíti semmilyen hivatalos dokumentum. Erre a célra még a részletes számla sem felel meg.

"Mert ha én hazatelefonálok a feleségemnek, hogy otthon felejtettem a laptopomat, és abban van egy fontos file a cég teljes dokumentációjával, akkor az egy üzleti célú telefon, bár a feleségemet hívtam" - nyilatkozta a Pénzügyminisztérium szóvivője a kereskedelmi tévének.

A költségvetésnek az adótörvény ilyetén módon történő módosításból a PM számításai szerint 20 milliárd bevétele lesz. Ugyanakkor a megdráguló telefontarifáknak egyáltalán nem örülnek az internetezők, akiket egyszer már megrázott a legnagyobb hazai telefonszolgáltató ez évi lépése, amikor is kivezették az évek óta népszerű Mindenkinek speciális előfizetői csomagot és a 150 Ft-os kedvezményt is. Akkor az internetezők közül néhány százan a Matáv Rt. székháza előtt utcai demonstráción fejezték ki nemtetszésüket a drágulás miatt, és a helyzet mielőbbi rendezését sürgették a különböző parlamenti és parlamenten kívüli pártok és civil szervezetek is.

A hazai telefonszolgáltatók sem örülnek a kormány tervezetének. Egyelőre bizakodnak, hogy az Országgyűlés az adótörvénybe csempészett passzust nem szavazza meg.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05