Egymilliárd forint távmunkára - konferencia Miskolcon

MTI Sajtóadatbank, 2002. november 15. 08:38
A kormány minden eszközzel elő kívánja segíteni a jelenlegi 56,6 százalékos foglalkoztatási szint növelését, a 64 százalékos uniós átlag megközelítését. Ebben a munkaügyi tárca jelentős szerepet szán távmunkának - mondta Csizmár Gábor, a munkaügyi minisztérium politikai államtitkára.
A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) politikai államtitkára Miskolcon, az Esély és lehetőség: távmunka Magyarországon című konferenciát követően sajtótájékoztatón beszélt erről.

Mint fogalmazott: Magyarországon rendkívül merev a foglalkoztatási struktúra, lényegében a hagyományos munkahelyek léteznek. Hiányoznak az alternatív munkalehetőségek.

A kormánynak az a szándéka, hogy az évtized közepére a foglalkoztatottaknak mintegy 4-5 százaléka távmunkás legyen - jelentette ki az államtitkár.

Jelenleg az összes foglalkoztatottnak alig 1 százaléka dolgozik így, miközben az Európa Unió országaiban ez az arány 13 százalék, az északi országokban pedig 25 százalék.

A távmunka elterjedésének jogi, pénzügyi, gazdasági feltételeit éppen ezért minél rövidebb idő alatt meg kívánja teremteni a kormány - mondta Csizmár Gábor.

Ugyanakkor szóba kerül majd az adójogszabályok módosítása is, hogy a munkáltatók is érdekelté váljanak - tette hozzá.

Idén a munkaügyi tárca, valamint az Informatikai és Hírközlési Minisztérium fél-fél milliárd forintot biztosít pályázat útján távmunkára - közölte Benedek András, az FMM helyettes államtitkára.

Mint fogalmazott: egy-egy új (táv)munkahely létesítésére 1-1 millió forint nyerhető el.

A pénz fele az infokommunikációs feltételek, számítógép-vásárlásra, internet-hozzáférésre fordítható, másik fele pedig az új munkahelyen alkalmazottak hat hónapra elegendő bértámogatására elegendő.

A pályázaton nyertesek kétszer 30 ezer forintot kapnak még általános és speciális képzésre is - fűzte hozzá.

A pályázati lapok a két minisztérium honlapjáról, interneten tölthetők le, a pályázatokat pedig december 15-ig lehet benyújtani.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05